2p

A területfejlesztési miniszter kiállt Lázár János mellett, és azt is mondta, zajlik az önkormányzatok által fizetendő szolidaritási hozzájárulás rendszerének újragondolása.

„Végtelenül gusztustalannak tartom, hogy miközben ő bocsánatot kért, ugyanúgy folytatják ellene a politikai hecckampányt, mintha nem tette volna meg” – mondta a Népszavának adott interjújában közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

Hozzátette: „Ismerem Jánost. Ő egyáltalán nem cigányellenes, semmi olyan nincs benne, ami a rasszizmus vagy az emberek lenézésének leghalványabb vonásait mutatná.” Azt is mondta róla: „Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesterként az egyik legsikeresebb romaintegrációs oktatási programot hajtotta végre 20 évvel ezelőtt. Nincs okunk rá, hogy ne vegyük komolyan.”

A lap kérdésére, miszerint a 2022-es választások előtt arról beszélt, hogy 65,3 százalékban ért egyet a Fidesz politikájával, változott-e az arány – azt válaszolta, hogy nem, azaz a párt gondolatainak harmadával nem ért egyet.

Például örült volna, ha robosztus fejlesztések lettek volna, és e-mögé megfelelő infrastruktúra-fejlesztési programot tesznek, és azt is, ha erre lett volna pénz.

Mai napig nem ért teljesen egyet a Fidesz-szel
Mai napig nem ért teljesen egyet a Fidesz-szel
Fotó: MTI

A politikus, akivel a Fidesz–KDNP 2022-ben nyert saját körzetében, a Veszprém központú Veszprém vármegye 3-as egyéni választókerületben indítja a pártszövetség, úgy készül, hogy győz, de politikai ellenfeleit nem akarja sározni, mert – mint mondta –, „nekem tiszteletreméltó ellenfeleim vannak, legyen szó Bakk Istvánról, aki a DK jelöltje, legyen szó Balatincz Péterről, aki a Tisza jelöltje. Ezek tiszteletreméltó, családos emberek. Hogy jönnék én ahhoz, hogy elkezdjek személyeskedni velük?”

Az interjúban Navracsics sokat beszélt a területe neuralgikus témájáról, az önkormányzatokról, azon belül is a helyhatóságok által fizetendő szolidaritási hozzájárulásról, aminek mértékét és újraosztásának szisztémáját nemcsak Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, hanem sok más – köztük kormánypárti – polgármester is élesen kritizálta, és emiatt el is indult egy egyeztetési folyamat. Erről Navracsics azt mondta: „A finanszírozás mindenhol gondot jelent, a szolidaritási hozzájárulás kérdése pedig mára akuttá vált.” Hozzátette:

Két kérdésben kell megállapodni: a mértékben és a mechanizmusban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!