A szerb katonai biztonsági szolgálat által Magyarkanizsánál lefoglalt 4 kilogramm robbanóanyag nem okozhatott volna komoly károkat a vezetékben – mondta egy volt ukrán vezérőrnagy és lőszerszakértő a The Guardiannek.
Az általa vezetett Andromeda nevű vállalat szakértői elemezték a cső anyagát és szerkezetét, amely az Oroszországból érkező gázt szállítja Magyarországra Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül, majd kiszámították azt a robbanóanyag-mennyiséget, amely véleményük szerint súlyos károsodást idézne elő.
„A sikerhez lényegesen nagyobb mennyiségre lett volna szükség Négy kilogramm nem elegendő ahhoz, hogy a gázvezetéket működésképtelenné tegye” - mondta Mikola Zencsev.
Hozzátette, hogy még optimális elhelyezés esetén is a 4 kilogramm plasztik robbanóanyag „valószínűleg csak helyi károsodást vagy korlátozott áthatolást okozna, amely néhány napon belül helyreállítható lenne, anélkül hogy hosszabb távú ellátási zavart idézne elő”.
Fotó: DepositPhotos.com
Ez nem felel meg a klasszikus szabotázsakció céljának, amely általában hetekre vagy hónapokra kívánja megbénítani az infrastruktúrát – vonta le a következtetést Zencsev, alátámasztva azt az értékelést, hogy „az incidens nagy valószínűséggel provokáció volt.”
Április 5-én húsvéthétfőn, egy héttel a magyar országgyűlési választás előtt jelentette be Orbán Viktor, hogy „a szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak”.
A zsákok megtalálásának Aleksandar Vucic szerb államfő általi bejelentése után a magyar kormányzat egyből Ukrajnát kezdte gyanúsítani, bár a szerbek részéről külön is jelezték, hogy nincs erre utaló jel, a róbbanószer pedig amerikai. Orbán Viktor miniszterelnök mindenesetre bejelentette, hogy katonai védelem alá helyezték a vezeték hazai szakaszát.

