A Nyugat.hu cikke szerint a 2026-os választásokon már nem a választókörzet mostani országgyűlési képviselőjét, Hende Csabát küldi a ringbe a Fidesz-KDNP a választásokon.
„Már nem Hende Csaba irányítja a szombathelyi Fideszt, és jövőre sem ő lesz a képviselőjelölt”
- fogalmazott a lap forrása, aki szerint elvileg meg is van Hende utódja, de még nem végleges a döntés. Egyes források Vámos Zoltán főispán indítását látják valószínűnek a körzetben, amely megyeszékhelyként kiemelt szerepet kap a Fidesz terveiben.
Hende az MDF-ben kezdte politikai pályafutását, de a polgári körök koordinátoraként, majd 2010 és 2015 között honvédelmi miniszterként is fontos embere volt Orbán Viktornak és a Fidesznek, 2017-től az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke.
A lap értesülését Dull Szabolcs politikai elemző is megerősítette, ő is erre utaló információkat kapott a kormányhoz közel álló forrásokból. Hende lecserélésére utal az is, hogy a képviselő közösségi oldalai alig mutatnak aktivitást, miközben ez az egyik legfontosabb elvárás jelenleg a képviselői helyekre pályázó politikusok irányában a Fidesz kampánystábjának részéről Dull szerint.