2p

Működésképtelen repülőgépekből használhatatlan alkatrészeket tulajdonítottak el a kecskeméti repülőtérről – írja a Honvédelmi Minisztérium.

Az ügyben fegyelmi eljárás indult, derül ki a tárca szerdai közleményéből. A HM azt már korábban közölte, hogy vizsgálat folyik – írja a 24.hu.

Július végén ismeretlenek átvágták a drótkerítést, és betörtek a kecskeméti katonai reptérre, ahonnan MIG-29-es vadászgépek alkatrészeit lopták el. A tárca akkor azt nyilatkozta a reptér őrzésének felelősségével kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy nem nyilvános adat.

A HM a mostani közleményében azt állítja, a bűncselekmény a laktanya területén belül, a kerítéshez közeli roncstelep szerű helyen tárolt, feleslegesnek nyilvánított és a hadrendből 2010-ben kivont és Gripenekkel pótolt MiG–29-es repülőgépeket érintette.

Feljelentést tett a Honvédelmi Minisztérium
Feljelentést tett a Honvédelmi Minisztérium
Fotó: Facebook/MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár

„Az eltulajdonított alkatrészek használhatatlanok, piaci értékük nincsen. A régóta működésképtelen repülőgépek az MNV Zrt. tulajdonában vannak, azokat több mint egy évtizede csupán tárolják Kecskeméten” – közölték, kiemelve, hogy a repülőtér működése, a légierő képességei nem kerültek veszélybe.

A betörést követően a bázison tárolt MiG–29-es repülőgépek őrzés-védelmét megerősítették.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!