Október 4-ig meghosszabbította az óbudai korrupciós ügyben meggyanúsított Őrsi Gergely jelenlegi és Láng Zsolt korábbi II. kerületi polgármester, valamint Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselő letartóztatását is a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán azt közölte, hogy hét gyanúsított – Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt mellett Szkaliczki Tünde és Matisz Károly momentumos politikusok, valamint két vállalkozó – letartóztatásának meghosszabbítását indítványozták. Őrsiéken kívül a másik négy gyanúsítottra vonatkozó indítványról még nem döntött a bíróság.
Szerdán az is kiderült, hogy Puskás Péter korábbi III. kerületi fideszes alpolgármester letartóztatását megszüntette az ügyészség, mert a letartóztatásának különös okai időközben megszűntek.

