2p

Egy dél indiai újság a miniszterelnök és családja Kerala államba való érkezéséről tudósit, akit öt fős kíséret is elkísér.

Hadházy Ákos ellenzéki képviselő Facebook posztjában tudósít az eseményről.

„Többen jelezték nekem, hogy aggódnak a miniszterelnök úr miatt, aki napok óta eltűnt, nem mutatkozik nyilvánosan. Szerencsére egy honfitársunk egy dél-indiai friss újságban megtalálta a hírt: Orbán Viktor és családja magánlátogatásra érkezett Kocsiba, Kerala államba. A lap szerint Lévai Anikóval, két lányával és öt fős »tisztviselő csapatával« érkeztek, majd egy körutazás után 16-án tér haza.

Kocsi városa várja a nyaralókat
Kocsi városa várja a nyaralókat
Fotó: Wikipédia

A lap amúgy megjegyzi, hogy Orbánt nem hívták meg a lengyel elnökséget megnyitó EU-s ünnepségre, mert befogadtuk a lengyelek korrupt miniszterét.

Úgyhogy ehelyett nyaral egyet, biztos felkészül az előrehozott választásokra.

Lehet, hogy azért olyan gyenge a forint, mert a befektetők tudják, hogy a hős utcai harcos vezérlő tábornok éppen nyaral…” fejezi be tudósítását az ellenzéki politikus.

A hírrel kapcsolatban írtunk a a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkárnak, Havasi Bertalannak, az utazással öszefüggő információkat kérve. A következő választ kaptuk:

„A miniszterelnök magánprogramjairól, ahogyan eddig, ezután sem adunk tájékoztatást.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!