Orbán Viktor Nemzeti Múzeumnál elmondott beszédéről élőben számoltunk be.
A műsor fél 11-kor, Orbán Viktor beszéde 11-kor kezdődött és közel fél óráig tartott.
Pontosan kezdünk
Takkra 10 óra 30 perckor a Himnusz eléneklése vezeti fel a kormányfő beszédét.
Még várni kell, előbb az ünnepi műsor jön
Az M1 a kormányzati akciók előtti szokásos felvezető szöveggel tartja éberen a nézők figyelmét: "Hamarosan élőben Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszéde a Múzeumkertből". De hogy ez mikor lesz, azt nem tudni. Ha tippelni kéne, 11 órát mondanánk.
És akkor szól a Talpra magyar!
Egyre közelebbnek tűnik Orbán Viktor felbukkanása. Erre utal, hogy most szavalja el négy fiatalból (három nőből és egy férfiből) álló kvartett a Talpra magyar!-t. Ráadásul közben az M1 is bejelentkezett a helyszínről.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf is elégedett lehet
A honvédelmi miniszter modernkori toborzó kampányához tökéletesen illik az "A jó lovas katonának de jól vagyon dolga" című népdal.
Bejött a tipp!
Pontban 11-kor megjelent Orbán Viktor.
Az első békemenetre már 1848-ban sor került
Ezt szőtte bele Orbán Viktor a beszéde elején elmondott 1848-as visszaemlékezésébe.
Aztán viszonylag hamar átcsapott az áthallásos kijelentésekből a mai direkt üzenetekre.
Minden a gyerekeken múlik!
Várható volt, hogy a pedofilbotrány miatt a gyermekek nagyon hamar szóba kerülnek.
Sokszor hallott szokásos közhelyek
A háziúr szóra tapsban tör ki a tömeg - egyértelműen ugyanis Brüsszelre következtet a hallgatóság.
Megérkeztünk a baloldalhoz
Orbán Viktor szerint míg ők katedrális építenek, addig a baloldal követ tör.
Rabok legyünk vagy szabadok?
Európa népei ma Brüsszeltől féltik a szabadságukat - jelentette ki a kormányfő. Aki hozzátette: be akarnak préselni minket egy háborúba, migránsokat akarnak velünk betelepítettni és a gyermekeinket a háborúba vinni.
Hosszan tartó taps...
El kell foglalnunk Brüsszelt!
Ezt jelentette ki Orbán Viktor. Mint mondta, mi magunk fogjuk megcsinálni a változást. Itt az ideje, hogy a helytartótanács Brüsszelben is reszketni méltóztassék!
A lengyeleket elsodorta a Soros-féle baloldal szökőárja, de
A kormányfő szerint az év végére ők lesznek a többség a nyugati világban. Szuverenista fordulat előtt áll Európa és Amerika.
Mindenki megtalálhatja a maga számításait. Kivéve, akik aknamunkát folytatnak Brüsszelben, utalt Orbán az ellenzékre. Majd elsorolta azokat a vádakat (elvennék például a pedagógusok fizetésemelését), amelynek semmi alapja.
Vége - de csak a beszédnek...
Orbán Viktor befejezte a beszédét, ami után a műsor résztvevőivel elénekli a "Kossuth Lajos azt üzente" című dalt.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!