Szokásos péntek reggeli rádiós megszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette:
„Most megtámadtak bennünket, olajblokád alá vettek minket.”
Utalva ezzel természetesen a Barátság vezeték a magyar kormány szerint politikai okokból történő lezárva tartására Ukrajna részéről. A kormányfő péntek reggel telefonon konzultál Robert Fico szlovák kormányfővel az ügyben.
Orbán Viktor szerint Zelenszkij ukrán elnök hazudik a vezetékről, és hozzátette, hogy „gazdasági káosz”, 1000 forintos benzinár jöhet, ha nem indul újra az orosz olaj szállítása Magyarországra.
Kitért a Horvátországgal kapcsolatos kérdésekre is.
„A horvátoktól azt várjuk el, hogy teljesítsék a szerződéses kötelezettségeiket. Azt várjuk el tőlük, hogy ha kiköt a tanker Horvátországban, a csővezetéken keresztül feljön az olaj Magyarországra. Ez nem lehetőség, hanem kötelesség”
- mondta, de hozzátette azt is, hogy „a horvátok a barátaink”, és a vita ellenére a jó viszony fenntartására kell törekedni.
Többször is hangsúlyozta a kormányfő, hogy Magyarországot kívül kell tartani a háborún, és arról beszélt, hogy erre szerinte csak az jelenthet garanciát, ha a jelenlegi kormány marad hatalmon április után is.
Végül beszélt Orbán Viktor arról is, hogy „Európában tömeges munkanélküliség fenyeget”, egész iparágak „esthetnek térdre”, ezért nagy eredménynek tartja, hogy Magyarországon továbbra is „teljes foglalkoztatottság van”, az autógyárak sem zárnak be, sőt bővítenek is.
