Igaz, az RTL+ felületén már korábban is elérhető volt, a csatorna mégis leadja részenként a Jobb később, mint soha! névre keresztelt, reality-komédiát, amelyben Badár Sándor, Csuja Imre, Epres Attila, Scherer Péter, valamint Frohner Fecó kalandozik Japánban és Thaiföldön. Az ázsiai utazgatást a nézők óvatos érdeklődéssel fogadták, így a teljes lakosság körében átlagosan 383 ezer embert vonzott, míg a kereskedelmi szempontból kiemelten fontos, 18-59 évesek korcsoportjában 231 ezren nézték 15,9 százalékos közönségarány mellett.
Szintén a streaming felületről hozott adást mutatott be az RTL a hétköznap esti műsorsáv második felében, az orvosi műhibát és annak utóéletét bemutató Mellékhatás sorozat a teljes lakosság körében átlagosan 185 ezer nézőt vonzott.
Elbúcsúzott egy közönségkedvenc
November 24-én, azaz hétfőn finálézott az elmúlt hetek messze legdominánsabb műsora, a Házasság első látásra, ami ezúttal is nagyon bejött a TV2-nek, szinte sosem bírt el vele a rivális RTL-es adása. Az utolsó epizód
804 ezer nézőt hozott a teljes lakosság körében, így ezzel még egyszer utoljára a hét legnézettebb adása lett a kategóriában.
A 18-59 évesek korcsoportjában 334 ezer nézővel, valamint 23 százalékos közönségaránnyal búcsúzott el a műsor – ez a heti győzelemre azonban nem volt elég.
Fotó: Pixabay
Itt egy újabb nagy visszatérő
A Németországból adaptált Kincsvadászok az elmúlt évek egyik legjobban eltalált műsora a kereskedelmi tévék képernyőjén, amely évadok óta stabil nézőszámot vonz, az adásokat ezúttal átlagosan 651 ezren nézték. A TV2 a kiemelt kereskedelmi korcsoportban is elégedett lehet, ugyanis az aukciós műsor a szegmensben 240 ezer nézőt tudott 17,2 százalékos közönségarány mellett.
A program második felében helyet kapó Lakásvadászok a viszonylag késői, negyed tízes kezdés ellenére is jónak nevezhető szintet hozott, a lakáskeresést a teljes lakosság körében átlagosan 521 ezren nézték.
Sportesemények
Két Fradi-meccs is jutott a 48. hétre, a Fenerbahce csapatával találkozott az Európa Liga főtábláján a Ferencváros, az 1:1-es döntetlent 372 ezren nézték a tévéképernyők előtt. A magyar bajnoki keretében a Puskás Akadémia-Ferencváros találkozót tartott, itt a Fradi 2:1-re győzte le a felcsúti csapatot – mindezt 268 ezren látták élőben.
Női kézilabda-válogatottunk 26:17-re győzte le Szenegál csapatát a német-holland közös rendezésű világbajnokságon, a csapatnak 212 ezren szurkoltak a tévéknél.
A Forma-1-es évad is a végéhez közeledik, a Katarban rendezett, utolsó előtti futamon a négyszeres világbajnok Max Verstappen látta meg elsőként a kockás zászlót, életben tartva esélyeit ezzel a címvédésre – a trófea sorsa most vasárnap, az Egyesült Arab Emírségekben fog eldőlni. A futamot 458 ezren nézték.
Így alakult a szuperprodukciók csatája
Szombaton az X-Faktor elődöntője 412 ezres nézettségével nem tudott labdába rúgni a Megasztár döntője mellett, amely 633 ezer embert érdekelt – a rendkívül rossz megítéléssel futó, a bulvársajtó által is kifejezetten gyengének nevezett évadot a Jaylenn néven is ismert, nem kezdő énekesnő, Lengyel Johanna nyerte.
Vasárnap a Csillag születik tehetségkutató 579 ezer nézőt hozott az RTL-nek, míg a párhuzamosan futó Sztárban sztár All Stars 778 ezer főt vonzott, így a teljes lakosságot tekintve a TV2 javára billent a mérleg. A Csillag születik erőssége a kiemelt kereskedelmi korcsoport volt, az itt elért 381 ezer néző, valamint 21,9 százalékos közönségarány az egész hét legjobbja lett.
Így alakult a heti végeredmény
Az RTL streamingről felhozott hétköznapi műsorai nem voltak valódi ellenfelei a TV2-s Kincsvadászok, illetve Lakásvadászok kombinációnak, a Csillag születik jó teljesítménye pedig önmagában nem volt elég ahhoz, hogy ellensúlyozza a TV2 fölényét, így a 18-59 évesek korcsoportjában, az átlagos heti közönségarányok harcában a TV2 kerekedett felül és 17,7 százalékával megelőzte az RTL 15,5 százalékát.
