„Hogyan fordulhat elő egy önmagát pártsemleges intézménynek mondó szervezetben, hogy a kampány utolsó hónapjaiban több irányból is nyomás helyeződött rám, hogy Fidesz-propagandát írjak?” – teszi fel a kérdést egy Facebookra feltöltött videóban Alkonyi Zalán Oroszország-kutató, a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium (MCC) munkatársa, amit a HVG szúrt ki.
Hangsúlyozta, hogy „én erre semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó”.
Alkonyi volt az, aki márciusban nyíltan bírálta a kormány oroszpártiságát és arról beszélt, hogy szerinte példátlan orosz művelet zajlik a magyar választás befolyásolásának érdekében.
Alkonyi azt állítja: volt olyan oktató, akit azért rúgtak ki az MCC-től, mert nem volt hajlandó lejárató cikket írni Ruszin-Szendi Romolusz volt vezérkari főnökről, a Tisza Párt biztonságpolitikai szakértőjéről, aki egyébként korábban tanított is az intézményben.
„Ennyit a közösségi szellemről” – jegyezte meg az Oroszország-kutató.
Alkonyi szerint az érintett MCC-s kutató jobban tenné, ha kiállna a nyilvánosság elé az ügyével.
Fotó: Facebook/Alkonyi Zalán
Arról is beszélt, azzal önmagában nincsen baj, hogy politikus van a kuratóriumban, ahogyan azzal sem, hogy a szervezet átideologizált, de azt nem tartja normálisnak, hogy közalkalmazottakat, alapítványi dolgozókat és ösztöndíjprogramokban résztvevőket kényszerítenek arra, hogy részt vegyenek a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök rendezvényein.
Állítja: az MCC abban a kérdésben is nyomást gyakorol a dolgozóira, hogy kire szavazzanak az április 12-i választáson.
Az Oroszország-kutató nem tartja elfogadhatónak az intézetben működő politikai befolyást, ezért állt ki a nyilvánosság elé. Szerinte jót tenne az MCC-nek egy kormányzati reform, amely valóban pártpolitika mentessé tenné az intézményt, majd megjegyezte azt is, ha a főigazgatónak és a kuratórium elnökének szabad nyíltan kampányolni a Fidesz mellett, akkor neki is joga van nyíltan beszélni az MCC elfogadhatatlan működéséről.

