3p

Legalább 114 szavazóköri delegált állította tévesen, hogy a számlálásnál Vitézy Dávid kárára minősítettek érvénytelennek szavazatokat. 

Az Átlátszó egyik olvasójának adatigényléséből az derült ki, hogy az LMP és a kampányhajrában már a Fidesz által is támogatott főpolgármester-jelölt ezekre a nyilatkozatokra hivatkozva harcolta ki az érvénytelen szavazatok újraszámlálását, de mint kiderült, a leadott nyilatkozatok több mint fele valótlan volt.

A június 9-i főpolgármester-választáson rendkívül szoros eredmény született: Vitézy mindössze 324 vokssal kapott kevesebbet, mint Karácsony Gergely. 

Ezután Vitézy fellebbezett a Fővárosi Választási Bizottság főpolgármester-választás eredményét megállapító határozata ellen, arra hivatkozva, hogy annak tartalma jogszabálysértő. Eredetileg 226 személytől származó nyilatkozatot csatolt, de ebből 23 nyilatkozatot visszadobott az NVB. Így összesen 202 szavazókörben tudott a Vitézy-csapat bizonyítékokat prezentálni arról, hogy érvényes szavazatokat is érvénytelennek nyilvánítottak.

Minden bizonnyal most nem örül Vitézy Dávid
Minden bizonnyal most nem örül Vitézy Dávid
Fotó: Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezekben – részben Fidesz által delegált – szavazatszámlálók arról nyilatkoztak, hogy a szavazókörükben tévesen érvénytelennek számoltak olyan szavazólapokat, melyeken többnyire Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid neve mellé is ikszeltek, így Vitézynek kevesebb érvényes szavazatot számoltak, mint kellett volna. A voksok újraszámlálását már Vitézy fellebbezésének napján elrendelte az NVB. Két napra rá, június 14-én meg is történt az újraszámlálás, így 324-ről 41 szavazatra csökkent Karácsony előnye, de a végeredmény nem változott.

Az oknyomozó portál egyik olvasója a Kimittud közadatigénylő portálon keresztül megkapta a Nemzeti Választási Irodától a Vitézy által bemutatott 226 nyilatkozatot, melyből kiderült, hogy

  • legalább 47 olyan nyilatkozat volt, melyben azt állították a szavazatszámlálók, hogy érvénytelennek minősítettek olyan szavazólapokat, ahol Vitézy és Szentkirályi neve mellett is volt X, de az újraszámlálás során kiderült, hogy az adott szavazókörben egyetlen ilyen típusú tévesen érvénytelennek minősített szavazat sem volt.
  • Emellett legalább 67 olyan nyilatkozat volt, melyben azt állították, hogy érvénytelennek minősítettek olyan a szavazólapokat, ahol valamelyik jelölt és Szentkirályi neve mellett is volt X, ám az újraszámlálás során az adott szavazókörben egyetlen tévesen érvénytelennek minősített szavazatot sem találtak.

Az Átlátszó már korábban beszámolt arról, hogy a Vitézy-féle beadványban többnyire szó szerint megegyező szövegezésű nyilatkozatok szerepeltek, az űrlapokról néhol a tanúk is lemaradtak, ahogy az is, melyik párt delegáltja volt a nyilatkozattévő (ahol viszont szerepelt, ott a Fideszt nevezték meg).

Karácsony és Vitézy küzdelme még mindig nem ért véget: kedd délután egy órakor vette kezdetét a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatok újraszámolása. A szavazatokat kerületenként számolják újra, a folyamat csütörtökön ér véget. Az NVB egy pénteki ülésen vitatja meg a problémás voksokat, és a tervek szerint még aznap eredményt is hirdet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!