Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor 60-80 ezer név is napvilágot láthat, lesz egy nagy lista arról, hogy kik voltak a rendszer besúgói – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A szerda reggel közzétett videóinterjúban Ruff Bálint kijelentette: fogalma sincs, hogy lesznek-e a listán olyanok, akik az 1990 utáni tíz-húsz évben fontos gazdasági-politikai szereplőkké váltak. „A számot látom, hogy ez mennyi lesz” – fogalmazott, jelezve, hogy szakmai becslések szerint 60-80 ezer név kerülhet nyilvánosságra. Az ügynökakták nagyon fontos részei a közös múltnak, lesz benne sok olyan, ami sok családnak szomorúságot fog okozni – nyilatkozta.
A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A szerdán közzétett videóinterjúban Ruff Bálint elmondta, folyamatban van a Századvég átvizsgálása, amely az elmúlt tíz évben 20-30 milliárd forint között kapott közpénzt tanulmányírásokra, kutatásokra, egyben jelezte, hogy ebben az ügyben is feljelentést fognak tenni.
A miniszter emlékeztetett, már tettek feljelentést a médiafigyelést „horribilis” összegekért végző Observerrel kapcsolatban, ahogy a Kommentár Alapítvánnyal szemben is, amelynek „huszonmilliárdért vettek ingatlanokat”. Hozzátette, a Nézőpont Intézetnek fizetett pénzeket „már adják össze” a kollégái.
A tárcavezető elmondta, reményei szerint még ezen a héten körülbelül száz, úgynevezett háromezres határozat titkosítását feloldják és nyilvánosságra hozzák. A büntetőjogi felelősséget firtató kérdésre válaszolva jelezte, arról a nyomozó hatóságnak kell döntenie. Mint mondta, minden szerződést aláírt valaki, „a háromezreseket például az akkori miniszterelnök”.
„Tudom, hogy hol volt Lázár János, tudom, hogy mit csinált Lázár János, sejtem, hogy miért titkolta, és ezt már nyilvánosságra is fogjuk hozni” – mondta Ruff Bálint Lázár utazásairól, amelyek miatt az Origo 2014-ben pert indított a Miniszterelnökség ellen. Ruff azt is mondta, leszédült az asztalról, amikor meglátta, hogy Navracsics Tibor minisztériumában milyen volumenű szerződéseket kötöttek különböző cégekkel.

