Várhatóan augusztus végén, a fővárosban tart országos választmányt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), amelyen értékelik az elmúlt négy kormányzati ciklus tapasztalatait és tisztújítási kérdésekről is döntenek – tartalmazza az MTI birtokába került, a párt tagjaihoz eljuttatott levél. (A KDNP elnöke 2003-tól Semjén Zsolt.)
A Latorcai Csaba ügyvezető alelnök által jegyzett dokumentum szerint az országos választmány elnöksége és az ügyvezető elnökség széles körű egyeztetéseket folytatott, hogy minél teljesebb képet kapjanak a KDNP elmúlt kormányzati ciklusokban végzett tevékenységének párton belüli megítéléséről, valamint az országgyűlési választási kampány tapasztalatairól. Ennek során külön egyeztettek az önkormányzati feladatot vállaló párttagokkal, a fiatalabb generáció képviselőivel és a vármegyei elnökökkel.
A két testület együttes ülése megerősítette azt a meggyőződést, hogy mérföldkőhöz érkeztek a párt életében. A jövő céljai között a legmarkánsabbnak azt tartják, hogy közérthető, korszerű válaszokat adjanak a kor kihívásaira és még jobban erősítsék kapcsolatukat a választókkal, valamint természetes társadalmi közösségeikkel.
„Ebben a munkában bátran építhetünk a keresztény társadalmi tanítás értékeire, különös tekintettel a szolidaritás és a szubszidiaritás elvére” – olvasható a levélben.
A két elnökség elfogadta az építkező, megújulási folyamat ütemezését is: július elejére egy memorandum készül a jelen helyzetről és a jövő útjáról, amelyet valamennyi párttagnak megküldenek. A tervezetről a nyár folyamán a helyi közösségektől és a vármegyei választmányoktól várják a visszajelzéseket és a beérkező észrevételeket feldolgozzák. Várhatóan augusztus 30-án, minden párttag számára nyitott Kereszténydemokrata napot és ennek részeként országos választmányt tartanak Budapesten.
Fotó: MTI
A választmány értékeli az elmúlt négy kormányzati ciklus tapasztalatait, valamint a memorandum elfogadásával ki tudja jelölni a párt jövőjének irányait és dönteni tud az ehhez szükséges szervezeti, működési és tisztújítási kérdésekről. Az MTI információi szerint a választmányi ülésen várhatóan elrendelik a párt tisztújítását. A cél, hogy a folyamatok a legkésőbb november végéig lezáruljanak, hogy azt követően a párt megújuló jövőjének szentelhessék az energiákat.


