Közel 246 millió forint közpénzbe, egészen pontosan 245 906 547 forintba került Szijjártó Péter akkori külügyminiszter tavaly februári amerikai útja. Egy a Külügyminisztériumhoz beadott közérdekű adatigénylésből derült ki a pontos összeg, amelyet a tárca egy magánrepülő bérlésére fordított – írta a 444.hu. Az utazás költségét korábban 100 és 200 millió forint közé becsülték, de a most nyilvánosságra került adat ezt jelentősen meghaladja.
Az út egyik legemlékezetesebb mozzanata az volt, amikor a miniszter New Yorkból Washingtonba vonattal utazott, amit a közösségi oldalán is megosztott.
„Nem titok, hogy vasutas családból származom, ahogy az sem, hogy mindig is nagyon szerettem a vonatokat” – írta a posztjában.
A miniszter a bejegyzésében azt is közölte, hogy „A helyzet pedig adta magát: New York és Washington között nincsen repülés, vonattal megyünk!”
Az Átlátszó azonban már négy hónappal az út után kiderítette, hogy miközben Szijjártó vonatozott, a neki bérelt luxusgép ugyanazon a napon követte őt, és átrepült Washingtonba. A szóban forgó gép egy osztrák bejegyzésű, OE-IIS lajstromjelű, 16 férőhelyes Gulfstream G-V típusú magángép volt, amelyet az International Jet Management GmbH üzemeltet.

