4p

Bár Magyarország legdrágább futballistája tavaly bejegyzett cége még nem számolhat be eredményről, a négy éve alapított másik vállalkozása igen. Nem igazán zárt erős évet 2023-ban.

Ahogy tavaly elsőként beszámoltunk róla, Szoboszlai Dominik, Magyarország egyik legsikeresebb „terméke” 2023 novemberében új céget alapított, akkor még székesfehérvári székhellyel. Az SZD10 Magyarország Kft. nevében a focista monogramja mellett a 10-es szám is üzenetértékű, hiszen a magyar válogatottban a 10-es mezben játszik. Ezt mindig a legjobb játékosok viselték: Puskás, Pelé, Maradona, Ronaldinho vagy éppen Zidane is ezt a mezt húzta magára.

Értelemszerűen az új cégnek még nincsenek tavalyi számai, mindössze annyi változás történt, hogy a Liverpool futballistája arra a budapesti székhelyre költöztette, amelyre a menedzsere cégei is be vannak jegyezve. Az is változás, hogy édesapja és Rubos-Forró Andrea helyett immár menedzsere, Esterházy Mátyás lett az ügyvezető.

A menedzser egyébként történelmet írt azzal, hogy Szoboszlai Dominikot 70 millió euróért vette meg a Liverpool, hiszen ennyi pénzt még sosem fizettek magyar játékosért.

Tavaly egyébként az előző évihez képest 48,1 százalékkal többet, összesen 9,63 milliárd dollárt költöttek átigazolásokra a világ futballklubjai. Így a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tanulmánya szerint Szoboszlai Lipcséből Liverpoolba való átigazolása arra is elég volt, hogy ezzel a top 10-es lista kilencedik helyére kerüljön 2023-ban.

Szoboszlai Dominik, a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott csapatkapitánya a csapat sajtótájékoztatóján Weiler-Simmerbergben 2024. június 11-én
Szoboszlai Dominik, a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott csapatkapitánya a csapat sajtótájékoztatóján Weiler-Simmerbergben 2024. június 11-én
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Szoboszlai még csak 23 éves, de már van egy másik cége is, a négy éve bejegyzett, e-sportokra fókuszáló Domination Esports Kft., amelynek viszont már értékelhető éve volt. Igaz, ez kevésbé muzsikál olyan jól, mint ahogyan futballozik a magyar tehetség.

Itt már rajta kívül felerészben a menedzsere cége is tulajdonos – erre a vállalkozásra kicsit később vissza is térünk még. A Domination Esports Kft. a korábbinál gyengébb árbevételt ért el, hiszen 23,6 millió helyett tavaly csak 18,2 milliós forintos forgalmat bonyolított le. Viszont a 706 ezer forintos 2022-es veszteségét legalább 2023-ban átfordította 6,9 milliós nyereségbe. Ugyanakkor Szoboszlai szeretné üzletemberként is növelni a jelenlétét, ugyanis dán információk és a Hatosfal Blog szerint is Dániában és Magyarországon is előrehaladott tárgyalásokat folytat egy női kézilabdaklub felvásárlásáról, vagy abba való befektetetésről. 

Esterházy Mátyásnak és a Szoboszlai családnak, konkrétan a focista édesapjának van viszont egy jól menő közös vállalkozása is: a SZO-DO Investment Kft. - bár érdekes módon épp tavaly, Szoboszlai "nagy" évében óriásit zuhantak a cég eredményei.

A korábbi, 145,8 millió forintos, eddigi legjobb árbevételük után tavaly 5,9 millióra esett a forgalmuk. A negatív tendenciát a nyereség is követte, ugyanis az 92,9 millió forintról 6,6 millióra zsugorodott össze.

Hogy miért lett ennyivek gyengébb a cég teljesítménye, nem lehet tudni, mindenesetre a cégbeszámolóból az derül ki, hogy a futballista édesapja, Szoboszlai Zsolt 80 millió forint kölcsönt vett fel a cégtől öt évre.

A legtöbb pénz azonban kétségtelen, hogy Szoboszlai menedzserének családi cégében van, tehát itt kanyarodnánk vissza az EM Sports Consulting Zrt. néven bejegyzett menedzserirodához. Szoboszlai Dominik mellett egyébként ők egyengetik Schäfer András és több válogatott labdarúgó karrierjét is.

Tavalyi évük is hasonlóan remekül sikerült, mint az azt megelőző. 846,9 millióról 889,8 millió forintra növelték a forgalmukat, amiből 529,1 milliós profitot fölöztek le.

Szoboszlai menedzsere résztulajdonosként 2024 elején bejegyzett egy új céget is, a RepresentMe Kft.-t, reklámügynökségi feladatokra. Minden bizonnyal Szoboszlai megnövekedett reklámtevékenységeinek koordinálására, hiszen épp márciustól látható a futballista Telekom-reklámja, azóta pedig már megy a McDonald's-os kisfilm is, június 4-től pedig kapható a Domi-menü. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!