A Telex információi szerint annak az alapítványnak juttatná az állam a Szuverenitásvédelmi Hivatal által jegyzékre vett civil szervezetektől elvont adó 1 százalékokat, amelynek bejegyzését ugyanaz az ügyvédi iroda intézte, amely a Hivatal jogi képviseletét is ellátta.
A „közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslathoz hétfőn benyújtott módosító indítványok értelmében már az idei felajánlásokra is vonatkozna az intézkedés. Az érintett összegeket a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért (BSLAGY) kapná meg, amelyet a kormány 2024 januárjában hozott létre. Az alapítvány vette át a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) az egyedi méltányossági kérelmek – például drága, ritka kezelések – elbírálását.
A civil szervezetek nyilvántartásában elérhető adatok szerint a BSLAGY bejegyzési eljárásában a magyar államot Buczkó Péter irodája, a Buczkó Ügyvédi Iroda képviselte. Ugyanez az iroda látta el a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogi képviseletét is a Magyar Hang szerint. A Lánczi Tamás vezette, 6,2 milliárd forintos költségvetésű hivatal a lap szerint bruttó 9 millió forintot fizetett ezért.
A Buczkó Ügyvédi Iroda a 2010-es kormányváltás óta számos állami és kormányzati szereplővel szerződött.
A Telex felsorolása szerint dolgozott a Fidesz és a KDNP frakcióinak, a Miniszterelnöki Kabinetirodának, több minisztériumnak, valamint 2019-ben Ferencváros fideszes vezetésének is. A KDNP frakciójával 2022-ben több mint 7 millió forint értékben kötöttek szerződést jogi tanácsadásra, többek között „helyreigazítással és egyéb személyiségi jogi ügyekkel” kapcsolatban.
A lap kérdésekkel fordult a Buczkó Ügyvédi Irodához.