Hatvanöt embert, köztük korábbi miniszterek és államtitkárok sorát hallgatná meg az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága; a neveket tartalmazó javaslatot szerdai budapesti ülésén fogadta el a szakbizottság.
Toroczkai László (Mi Hazánk), a bizottság elnöke közölte: lesz, akit szóbeli, míg másokat írásbeli nyilatkozattételre köteleznek.
Az elnök a beidézendők között említette mások mellett Bárándy Péter, Dávid Ibolya, Draskovics Tibor, Navracsics Tibor, Petrétei József, Trócsányi László, Tuzson Bence és Varga Judit korábbi igazságügy-minisztereket, Rogán Antalt, a korábbi Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökét és Völner Pált, az igazságügyi tárca korábbi parlamenti államtitkárát is.
A HVG cikkében emlékeztetett, a végrehajtási visszaéléseket feltáró bizottság felállításáról még májusban döntött az Országgyűlés. A bizottság hat tagból áll, ezek közül hármat a Tisza Párt jelölt, a másik hármat pedig a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk.
A parlamenti bizottság augusztus végén döntött arról, hogy mely intézményektől kér be a munkája elvégzéséhez szükséges adatokat. Ezek között volt a jegybank is, amely már át is adta a kért, mintegy ezeroldalnyi dokumentumot. A testület a végrehajtói rendszer 1994-ben történt profitérdekeltté történő átalakításától kezdődően fogja vizsgálni a folyamatok működését, fókuszálva a végrehajtói szervezet 2015-ös és 2021-es strukturális átalakítására, valamint a Schadl-Völner-ügyre.

