2p

Elsőfokon döntés született abban a személyiségi jogi perben, amelyet dr. László Imre, Újbuda polgármestere indított a 2019-es önkormányzati választási kampányban, a vele szemben megfogalmazott súlyos és valótlan állítások miatt.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében megállapította, hogy a per alperesei megsértették dr. László Imre jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor valótlanul állították és híresztelték, hogy nem kívánt intim közeledést kezdeményezett, illetve erőszakkal próbált kapcsolatot létesíteni.

Az ítélet szerint jogsértést követett el a TV2 Média Csoport Zrt., a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott több sajtótermék – köztük az Origo, a 888.hu, a Magyar Nemzet és a Ripost –, valamint a PestiSrácok kiadója is. A bíróság megállapította továbbá, hogy a valótlan vádakat megfogalmazó magánszemély szintén megsértette dr. László Imre jó hírnévhez való jogát.

A bíróság az alpereseket sérelemdíj megfizetésére kötelezte, amelynek összege összesen több mint nyolcmillió forint. Ez a hazai joggyakorlatban kiemelkedő összegnek számít – áll Újbuda közleményében.

 Dr. László Imre eddig minden sajtópert megnyert
Dr. László Imre eddig minden sajtópert megnyert
Fotó: Újbuda.hu

Az ítélet elsőfokú, így nem jogerős, ellene fellebbezésnek van helye. Dr. László Imre az ügy kapcsán hangsúlyozta: a 2019-es kampányban megfogalmazott vádak kezdettől fogva valótlanok voltak, és egy politikai célú lejárató kampány részét képezték. Mint mondta, az elmúlt években valamennyi kapcsolódó sajtópert megnyert, most pedig a személyiségi jogi perben is elsőfokú ítélet született.

„Hét év telt el, de a bíróság végül kimondta az igazságot. Az ítélet egyértelmű: a velem szemben megfogalmazott súlyos állítások hazugságok voltak. Egy jogállamban fontos, hogy a rágalmaknak következménye legyen, és ne lehessen büntetlenül tönkretenni emberek becsületét, családját és életművét politikai haszonszerzés reményében” – fogalmazott dr. László Imre. A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt hét évben végig kiálltak mellette, és nem engedték, hogy a rágalmak felülírják az igazságot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!