2p

Egy szigetszentmiklósi óvoda szerint a halloween a démonizált világ sötét ünnepe, és következményei lesznek a végelszámolásnál, ha valaki ebben részt vesz.

A Szigetszentmiklósi Hajnalcsillag Református Óvoda szerint a halloween a démonizált világ sötét ünnepe, és következményei lesznek a végelszámolásnál, ha valaki ebben részt vesz.

„Nem kell nekünk a halált, az ördögöt ünnepelnünk! Nem kell a gyerekeket csontváznak, boszorkánynak öltöztessük! Nem kell átvegyünk semmilyen idegen néptől pogány ünnepeket, szokásokat! Fontos tudni: a halloween a sátánisták ünnepe!” – szúrta ki a hvg.hu a közelgő halloweenről posztoló Szigetszentmiklósi Hajnalcsillag Református Óvoda bejegyzését a Facebookon, amelyet azóta töröltek.

Törölték a Facebook-posztot
Törölték a Facebook-posztot
Fotó: Depositphotos

Az óvoda arról is értekezett a posztjában, hogy sokan tudatlanságból ünnepelnek október 31-én, de ennek szerintük így is van következménye és a hívőknek feladatuk: „Szent kötelességünk kizárni az ördög minden munkáját településünkről, ahol Istent imádjuk!”

Ezután ismét bedurvul a bejegyzés, és azt írják, „halloween a démonizált világ sötét ünnepe, a sátánisták ünnepe! Okkult, pogány eredetű rendezvény, amit közösségi épületekbe hirdetnek. Igen, fel kell szólalni mindenkinek, akinek elege van a sok sötétségből, az ördög pusztító munkájából, amit fájdalommal néztünk végig az utóbbi években: túl sok öngyilkosság, túl sok a beteg gyermek és felnőtt, akik félelemben élnek”.

Az óvoda szerint komoly következményei lehetnek a halloween ünneplésének: „felelősségre lesz vonva mindenki, végső soron az élő Isten előtt számot kell adni mindenért”.

Persze érveket is felsorolnak, miért ne kelljen ünnepelni október végén. A csatolt képen az olvasható, hogy már az is elég ahhoz, ha magyarok vagyunk, nem írek, kelták vagy amerikaiak. És amúgy is, halloween helyett van saját ünnepünk, a reformáció. Utóbbival arra utal a poszt írója, hogy pont október 31-én van a reformáció napja is, amely során arra emlékeznek, hogy 1517-ben pont ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a 95 pontját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!