„Kimondta az ügyészség: törvénysértő módon hallgattak ki a rendőrök a kordonbontás ügyében” – írta meg a Facebookon Tóth Endre, a Momentum parlamenti képviselője, amelyet a 444.hu szúrt ki.
A poszt szerint a képviselőt tanúként hívták be a rendőrségre, de ott már eljárás alá vont személyként kezelték. Ráadásul olyan nap történéseiről kérdezték, vagyis kérdezték volna, amikor nem is volt kordonbontás (augusztus 23-at és 24-et keverték össze a rendőrségen). Azt is furcsállja, hogy egy 2023. augusztus 23-i (valójában 24-i) kordonbontás miatt csak 2024 novemberében indult szabálysértési eljárás; „másfél évig tartott, míg a hatóság kemény ökle képes volt lesújtani ránk?”
A bíróság korábban kimondta, hogy „a Karmelita előtt akkor még ideiglenesen felállított kordon szükségtelenül korlátozza az újságírók véleménynyilvánítási jogát”. Ezért később „építési területnek álcázták a Karmelita előtti Színház utcát”, csakhogy az önkormányzat jelezte, hogy egyetlen építési cég sem kért engedélyt a terület lezárására – írta a képviselő.
„Összességeben sokat elmond az ország és a magyar rendőrség helyzetéről ez az egész. Felsőbb utasítások alapján a hatalmon lévők érdekeit védik, azokban az ügyekben nyomoznak, ami a kormánynak fontos, azokban nem, amikben nekik kellemetlen” – tette hozzá.