A közbeszerzést tavasszal írta ki a MÁV Szolgáltató Központ. A felhívásra két cég jelentkezett: a Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. és a Varga Vasúti és Közúti Járműjavító és -gyártó Kft. Utóbbi cég ajánlatát azonban aránytalanul alacsony árúnak találta a MÁV, így megkérte a céget, hogy támassza alá adatokkal, hogy a szerződés a megadott áron teljesíthető – írja az Átlátszó.
A Varga Vasúti és Közúti Járműjavító és -gyártó Kft. benyújtotta a kért dokumentumokat, azonban a MÁV „az abban foglaltak elfogadhatóságát kétségesnek ítélte”, így újabb, még részletesebb tájékoztatást kért. A cég a második árindokolást már nem nyújtotta be, a MÁV pedig ezután érvénytelennek nyilvánította az ajánlatot. Indokolása szerint a cég a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek sem felelt meg, valamint valamely adatot jogszabályba ütköző módon üzleti titoknak minősített, és ezt az ajánlatkérő hiánypótlási felhívását követően sem javította.
Fotó: Youtube
A közbeszerzést végül Mészáros Lőrinc cége nyerte. A Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. nettó 1,2 milliárd forint értékben, 3 évre kötött keretmegállapodást a MÁV-val. A vasúttársaság 3 évig, vagy a keretösszeg kimerüléséig jogosult eseti megrendeléseket leadni a cégnek. A szerződés a keretösszeg ki nem merítése esetén a keretösszeg kimerítéséig, de legfeljebb további 12 hónappal meghosszabbítható.
A Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. feladata lesz közel 422 darab személy-, haszon- és tehergépjármű karbantartása, garanciális időszak alatti és azon túli javítása, valamint a kapcsolódó szolgáltatások ellátása.