2p

Jogtalanul gazdagodhattak a végrehajtók.

A hvg360 cikke szerint korrupciós bűncselekményt gyanítva tett feljelentést egy korábban rendszerhű végrehajtó, állítása szerint a Schadl-érában a végrehajtói kar és a végrehajtók több milliárd forinttal gazdagodtak jogosulatlanul.

A cikk szerint önmagát is bajba sodorhatja Kiss Ferenc végrehajtó azzal, hogy csak 2024 végén tett feljelentést ismeretlen tettes ellen egy olyan, a végrehajtási eljárásokat érintő ügyben, amelyről már évek óta tudott, és amelyben maga is részt vett. Állítása szerint 2019-2021 között bizonyosan – de Schadl György korábbi fővégrehajtó regnálása alatt valószínűleg már korábban is – a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) több milliárd forintnyi díjat szedett be törvénytelenül.

Újabb kellemetlen ügy a végrehajtók köréből
Újabb kellemetlen ügy a végrehajtók köréből
Fotó: Depositphotos

A feljelentés szerint az a díj, amit módszeresen rosszul számoltak ki, az „általános költségátalány”, amely minden végrehajtási eljárás után megilleti a kart. A díjat a végrehajtók szedik be, a végrehajtást kérők előlegezik meg, végső soron pedig az adósok állják.

A cikk szerint a Központi Nyomozó Főügyészség arról tájékoztatott, hogy eredetileg Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett feljelentést a Budapesti Rendőrfőkapitányságra tették át. Mint írták, az MBVK meglepően tempósan gazdagodott, s ebben bizonnyal része van a nevezett költségátalánynak. A kar bevételei szinte teljes egészében az „egyéb bevételek” című mérlegsoron láthatók, aminek az összege a 2018-2020 közti években 2,7-2,8 milliárd forint volt. Ebben szerepel ez a bizonyos költségátalány is, sőt a jelentős részét adhatja – áll a hvg360 cikkében.

Mint írták, az azóta korrupció miatt bíróság elé kerülő Schadl György utolsó, már nem teljes évében, 2021-ben 3,7 milliárd forintra ugrottak a kar egyéb bevételei, és azóta is ezen a szinten mozogtak. A szervezet 2023 végén komoly vagyont mutatott fel bankbetétben, amelynek az összege megközelítette a hétmilliárd forintot.

A cikk szerint Kiss állításának alapjai már 2019-ben látszanak, amikor Imre András ügyvéd azt kifogásolta a végrehajtónál, hogy az a jogszerűnek több mint a háromszorosát, 226 ezer forint helyett 736 ezret állapított meg a karnak járó költségátalányként.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!