2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez már csak a kormányfőn múlik. De ehhez előbb meg kell hívni a Tisza Párt elnökét Tusványosra.

„Sokan kérdezik, hogy részt veszek-e az egyik legfontosabb közéleti fórumon, Tusnádfürdőn. Örömmel tenném, hiszen Tusványos mindig üde kivétel volt a párbeszédet és érdemi párbeszédet egyre inkább mellőző magyar politikai életben” – olvasható Magyar Péter friss közleményében.

A Tisza Párt elnöke azon sajnálkozik, hogy a szervezők úgy döntöttek, nem tartanak igényt – mint fogalmazott – „a legnépszerűbb magyar párt vezetőjének részvételére, inkább meghívják – a demokráciát elbábozandó – a társadalmi támogatással nem rendelkező és a megszűnés szélén álló LMP és MSZP képviselőit”. 

Majd így folytatja Magyar: „Tusványos mindig is azt hirdette magáról, hogy a párbeszéd fóruma. Ahol érdemi, baráti, tiszteleten alapuló vita folyhat különböző politikai erők között. Jó lenne, ha ez nem csak üres szlogen lenne. Tusványos közpénzből is működik. Az adófizetők pénzéből – mindenféle politikai nézetű ember pénzéből. A szervezőknek erkölcsi kötelességük, hogy biztosítsák a sokszínűség és a valódi párbeszéd lehetőségét. Innen is jelzem, hogy szívesen részt veszek a fesztiválon és örömmel kiülök a nagyszínpadra Orbán Viktor leköszönő miniszterelnökkel egy érdemi eszmecserére. Már ha a bátor utcai harcos szemtől szembe is olyan bátor, mint ahogyan azt a propagandában hirdeti magáról.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!