2p

A HungaroMet szerint nem zárható ki, hogy ma este zivatar lesz Budapesten.

Késő estétől növekedhet a záporok és zivatarok kialakulásának esélye Budapesten és térségében – olvasható a HungaroMet előrejelzésében – vette észre a Népszava.

A fővárosban jelenleg felhős-napos időjárás tapasztalható, ugyanakkor elsőfokú riasztást adtak ki többek között Pest vármegyére a viharok miatt. A figyelmeztetés szerint az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett időnként szélerősödés és jégeső is előfordulhat.

Ugyanakkor a lap szerint az Időkép előrejelzése szerint a tűzijáték idején gyengén felhős égbolt várható.

Nincs kizárva, hogy szerda este leszakad az ég
Nincs kizárva, hogy szerda este leszakad az ég

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára korábban azt közölte, hogy reggel 7 órakor megkezdte működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs. A munkában részt vesz többek között a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Budapest Közút, valamint a fővárosi kormányhivatal. Kovács Zoltán tájékoztatása szerint augusztus 16. óta nagy érdeklődés mellett zajlanak a Szent István-napi központi programok, szombat óta már több tízezren vettek részt az eseményeken.

A tűzijáték megtartásáról vagy esetleges elhalasztásáról egyelőre nem született döntés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!