3p

A legalacsonyabb keresetűeknél is még mindig toronymagasan vezet Orbán Viktor formációja.

A Tisza Párt több szempontból megrengette a Fidesz-tábort, de a nyugdíjasoknál és a legalacsonyabb keresetűeknél még mindig toronymagasan vezet Orbán Viktor formációja – derült ki az Iránytű Intézet országos, reprezentatív felméréséből. A kutatás – amelyet elsőként a Népszavához juttattak el – szokatlanul nagymintás, ugyanis 6600 fő bevonásával vizsgálta a pártok szavazóbázisát 3 hónapon keresztül.

Mint az Iránytű Intézet írta, az adatsor nem tekinthető szokásos „pillanatfelvételnek”, sokkal inkább összesítés, ami „mélyebb megértést tesz lehetővé a pártokkal kapcsolatban”. Táboraik összetételét így a részvételi kedv, életkor, anyagi helyzet, és lakóhely szerint vették górcső alá, tavaly december és idén február között.

A pártpreferenciákat elnézve – egy évvel a választások előtt – stabilan őrzi első helyét Magyar Péter pártja, a T. Házba pedig – a Tiszán kívül – csak a Fidesz és a szélsőjobboldali Mi Hazánk jutna be. A választási részvételüket most biztosra ígérők között a Tisza 37, a Fidesz-KDNP 33 százalékon áll. A Mi Hazánk 5 százalékkal futna be épphogy, míg a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt csupán 3-3 százalékot ért el.

Ahogy Pék Szabolcs, az Iránytű vezető elemzője kiemelte: Magyar Péter igenis „beleharapott” a korábbi Fidesz-táborba: nagyjából negyedmillió ember vándorolt a kormánypárttól a Tiszához, sőt a Fidesz-szavazók választási kedve is bezuhant. 

Körükben a korábbi 90 százalék fölötti arányról 82-re csökkent a „törzsvoksolók” aránya, míg a Tisza-tábor 92 százaléka a ígéri biztosra a részvételt. Pikáns adalék, hogy elhivatottságban a megmaradt DK-tábor is előzi a Fideszt. 

A választásokat – mint a kutatás írta – még elbillenheti a tény, hogy a Tisza- és a Fidesz-tábor azonos nagyságú, de egymás szöges ellentétei. Ugyan a Magyarék a 18 és 29 évesek között 35 százalékot, a 30-39-es korosztályban pedig 23 százalékot vernek a Fideszre, a nyugdíjasoknál fordított a helyzet: itt 47-18 az állás a kormánypárt javára.

„Az idősek ráadásul továbbra is a legelkötelezettebb, legaktívabb szavazóknak számítanak. Magyar Péternek muszáj lenne erősödnie ebben a korosztályban– tette hozzá az adatokhoz Pék Szabolcs. Az elemző szerint utóbbit használhatja ki a Fidesz, a fenti adatok akár Orbán Viktor nemrég bejelentett osztogatását is magyarázhatják – írta a Népszava.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!