A HVG értesülése szerint a Sándor-palota nem írta alá a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) jelenlegi főigazgató-helyettesének, Szuvák Attilának a tábornoki kinevezését.
A portál még július végén írt arról, hogy a Ruszin-Szendi Romulusz vezette Honvédelmi Minisztérium (HM) az akkor nyugállományú ezredest tenné a nemzetbiztonsági szolgálat élére.
A HVG-nek küldött válaszában azt közölte a köztársasági elnök hivatala, hogy a Szuvák dandártábornoki kinevezésével kapcsolatban 2026. július 27-én, a hivatásos szolgálati jogviszony létesítésével egyidejűleg érkezett be a HM-től előterjesztés az államfőhöz, amit további intézkedés nélkül négy nappal később visszaküldtek a honvédelmi tárcának. Ennek nem szakmai vagy politikai, hanem indoklásuk szerint jogi oka volt – áll a cikkben.
Fotó: Klasszis Média
A portál leírása szerint Szuvákot a honvédségi „fiatalítás” címén ezredesként küldték nyugdíjba a KNBSZ-től 2023-ban, tehát a nyugállományú főtiszt a tábornoki kinevezés benyújtásakor még nem volt aktív katona, egy füst alatt pedig nem lehet visszaszerelni és tábornokká is lenni. A köztársasági elnök hivatala indoklásában úgy fogalmazott, hogy a „megjelölt személy – 2026. augusztus 1-i hatállyal tervezett – hivatásos szolgálati jogviszony létesítésével és egyidejű dandártábornoki kinevezésével kapcsolatban” egyszerre kaptak előterjesztést. A felmerülő jogi problémáról a cikk szerint így fogalmaztak:
„Az előterjesztést illetően a köztársasági elnöki feladat- és jogköröket gyakorló házelnök alapos tájékozódás után úgy látta, hogy Magyarország Alaptörvénye, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény rendelkezéseinek értelmezéséből nem vezethető le, hogy a köztársasági elnök jogosult lenne arra, hogy az előterjesztés szerinti esetben egy szolgálati jogviszonnyal nem rendelkező személyt a szolgálati viszony létesítésével egyidejűleg kinevezzen dandártábornoki rendfokozatba, tekintettel arra, hogy korábban – leszerelésekor – az érintett ezredesi rendfokozatban szolgálati jogviszonyban állt.”
A Sándor-palota hozzáteszi, hogy a szolgálati viszony létesítésével egyidejű dandártábornoki rendfokozatba való kinevezés meghozatalához szükséges megfelelő jogalap hiányára tekintettel az előterjesztést visszaküldték a feladónak – derült ki a cikkből.

