2p

A HÉV-járatok csökkentése ügyében hívott össze bizottsági ülést.

„Összehívom a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési szakbizottságának rendkívüli ülését a HÉV-ek tervezett ritkítása miatt jövő hétfőre” – jelentette be Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a szakbizottság elnöke. 

Az ülésre meghívta Lázár János építési és közlekedési minisztert, Karácsony Gergely főpolgármestert, a BKK és a MÁV vezetőit, valamint az érintett kerületek polgármestereit és civil szervezetek képviselőit is.

A BKK vezérigazgatójától kapott információk alapján Vitézy nyilvánosságra hozta, hogy a MÁV tervei szerint a H6-os (ráckevei), a H7-es (csepeli) és a H8-as (gödöllői) HÉV vonalain csökkentenék a járatok kapacitását. A gödöllői vonalon például csúcsidőben 18 százalékkal kevesebb kapacitás állna rendelkezésre, a vonatok 6 helyett csak 3 kocsival közlekednének, és hasonló intézkedéseket terveznek a ráckevei és csepeli HÉV-vonalakon is. A csepeli vonal esetében ez 20-23 százalékos kapacitáscsökkentést eredményezhetne.

Vitézy szerint a járművek elavultsága miatt alakult ki a helyzet, mivel a HÉV-vonatok legöregebb darabjai több mint 60 évesek. 

A HÉV-járműpark felújítására kiírt beszerzési tendert két éve állították le, és Lázár János minisztériuma azóta sem indította újra. Vitézy bírálta, hogy a karbantartási és alkatrészellátási rendszerek is összeomlottak az új, központosított bürokrácia miatt.

A HVG korábbi cikkében arról írt, hogy a tervezett járatritkítás akár 70-90 százalékos zsúfoltságot is eredményezhet egyes vonalakon. Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója ezzel szemben azt állította, hogy a változtatások nem érintik a legforgalmasabb időszakokat és az utasok alig érzékelik majd azokat. Vitézy viszont azt állítja, az általa látott tervek megerősítik a HVG aggodalmait.

Vitézy abban bízik, hogy a főpolgármesterrel és a közgyűlési frakciókkal együtt sikerül megakadályozni a kapacitáscsökkentést.

A teljes posztot itt olvashatja el:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!