2p

A nyílt ülés a párt szerint nem vezetne semmi jóra.

A Demokratikus Koalíció (DK) budapesti képviselőcsoportja kezdeményezi, hogy a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, zárt ülésen tárgyalja meg az azt követően kialakult helyzetet, hogy a Magyar Államkincstár több mint 10 milliárd forintot emelt le Budapest folyószámlájáról – jelentették be pénteki, online sajtótájékoztatón a párt politikusai.

Szaniszló Sándor fővárosi frakcióvezető úgy fogalmazott: a kormány

„elrabolt Budapest önkormányzatának számlájáról”

10,2 milliárd forintot, a rendkívüli ülésen pedig dönteni kell a sürgős intézkedésekről.

Ez az „elrabolt pénz” a budapestieké, amiből többek között a tömegközlekedést, az idősotthonokat, a hajléktalanellátást működtetik és ebből fizetik a főváros dolgozóit – hangsúlyozta. Budapest önkormányzatának azonnal lépnie kell, különben az inkasszó miatt összeomlanak a fővárosi közszolgáltatások – szögezte le.

Keszthelyi Dorottya, a közgyűlés emberi erőforrások bizottságának DK-s elnöke azt mondta, ő is támogatja az ülés összehívását, de

„nem nyílt ülést, mert a szerdai nyílt ülés bebizonyította, hogy itt kizárólag egy cirkusz működik, amikor sajtónak üzengetünk, orosz propagandát hallgatunk”. 

Hozzátette, azt szeretnék, ha valódi párbeszéd zajlana és valódi döntések születnének.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!