3p

Újabb, korábban az egészségügyi piactól távol működő vállalkozásokhoz vezetnek a 2020-as állami lélegeztetőgép-beszerzések szálai – írja a 24.hu. A lap szerint a milliárdos megrendelések kedvezményezettjei között egy autóipari érdekeltségekkel rendelkező vállalkozó frissen létrehozott cége és egy, az úgynevezett azeri pénzmosási botrány egyik szereplőjéhez korábban kapcsolódó üzletember vállalkozása is megtalálható.

A lap kiemeli a Limitless Medical Kft. történetét. A céget 2020. április 14-én alapították gyógyszer- és gyógyászati termékek nagykereskedelmére, miközben tulajdonosa, Bócsi Noémi más érdekeltségei addig kizárólag az autóiparhoz kapcsolódtak. A vállalkozás 120 lélegeztetőgép szállítására 2,3 milliárd forintos megbízást kapott a külügytől, első teljes üzleti évében pedig 6,5 milliárd forintos árbevétel mellett 970 millió forintos nyereséget ért el.

A portál a Partizán korábbi feltárására hivatkozva azt írja, hogy eredetileg a PICKUP4X4 Kft.-vel kötött volna szerződést a külügy, ám annak tulajdonosát korábban eltiltották a cégvezetéstől, és a vállalkozás bankszámláját is zárolták. A megbízást végül a három nappal korábban létrehozott Limitless Medical kapta meg. A társaság forgalma később meredeken visszaesett, 2026 februárjában pedig felszámolási eljárás indult ellene.

A másik kiemelt vállalkozás a Pro Concept Tanácsadó Kft., amely informatikai szaktanácsadással foglalkozott, és mindössze három alkalmazottja volt. Tulajdonosa, Hiszem János korábban egy Brit Virgin-szigeteken bejegyzett offshore társaság magyarországi kézbesítési megbízottja volt; ezt a céget korábbi sajtófeltárások az úgynevezett azeri pénzmosoda ügyéhez kötötték. A Pro Concept 2020 júniusában 79 millió euró, akkori árfolyamon mintegy 28,8 milliárd forint értékű szerződést kötött a külüggyel lélegeztetőgépek és más egészségügyi eszközök szállítására.

A történet hátterében a 2020-as Covid-beszerzések jelenleg is vizsgált rendszere áll. A Külügyminisztérium augusztusban feljelentést tett az ügyben, miután saját átvilágítása szerint a mintegy 300 milliárd forintnyi beszerzés során túlbeszerzés és jelentős árkülönbségek is történhettek; ezek büntetőjogi megítélése a hatóságok feladata. A tárca szerint hat beszállító esetében a rendelkezésre álló számlák alapján 13,48 milliárd forintos árkülönbséget tudtak tételesen kimutatni, ebből a Pro Concepthez kapcsolódó különbség mintegy 5,8 milliárd forint volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!