Csütörtökön este jelent meg a Magyar Közlöny legújabb száma. Ebben a leköszönő Orbán-kormány egyik utolsó intézkedésével elrendelte az azbesztszennyezés országos vizsgálatát.
"A Vas vármegyét érintő azbesztszennyezéssel összefüggő egyes intézkedések részeként:
A Kormány ... felhívja a közigazgatás-szervezésért felelős minisztert, hogy az
- egészségügyért felelős miniszter, a
- környezetvédelemért felelős miniszter, valamint az
- építésügyért felelős miniszter bevonásával
mérje fel országosan az azbeszttartalmú kőzettel érintett területek nagyságát, különös tekintettel a köz- és magánhasználatú területek kiterjedésére, valamint a felhasználás jellegére" tekintettel.
A határozat szerint az érintetteknek haladéktalanul intézkednie kell.
Így kezdődött a szennyező azbeszthelyzet
A vélhetően Vas vármegye több települését is érintő azbesztszennyeződést először Bozsokon, egy kőzúzalékkal borított parkoló esetében állapították meg, később Szombathelyen az Oladi városrészben fogott gyanút egy helyi lakos, aki saját költségén vizsgáltatott meg egy a háza előtt vett mintát.
Az eredmény szennyeződést igazolt, ezt követően rendelt el a Vas Vármegyei Kormányhivatal a területen több mintavételt is, amelyek fele mutatott azbesztszennyeződést, mégpedig az egészségügyi határérték többszörösét. Szombathely önkormányzata és a kormányhivatal április 13-án közös sajtótájékoztatón ismertette a kialakult helyzetet és a védekezés első javasolt intézkedéseit.
Azbeszt
Korábban bevett építőipari felhasználású anyag, melynek használata ma már a legtöbb országban tiltott anyag éppen rendkívüli egészségkárosító hatása miatt. Az azbesztrostok mikroszkopikus méretűek.
Az azbeszttartalmú anyag elöregedése következtében ezek a rostok levegőbe kerülnek, belélegezve a tüdőbe jutnak, ahol nem bomlanak le. Évtizedekkel később pedig súlyos betegségeket okozhatnak.

