2p

A garantált bérminimumos és a minimálbéres forgatókönyv alapján az átlagos bruttó bér jövőre bőven 600 ezer forint fölé emelkedhet. A Buksza az Mfor bérkalkulátorával kiszámolta, mennyi lehet majd a nettó.  

A korábbi évekhez képest rendhagyó forgatókönyvet kapott a minimálbér és a garantált bérminimum soron következő, 2024-es emelése. Előbbi 15, utóbbi 10 százalékkal emelkedik az eddigihez képest, de nem januártól, hanem már decembertől, ahogy arról korábban az Mforon beszámoltunk. A Buksza, az Mfor és a Privátbankár szerkesztőségi blogja pedig hipotetikus számítással azt nézte meg, hogy ezek alapján az átlagbérek hogyan alakulhatnak januártól. 

Mennyi lesz nettóban? 

A legfrissebb elérhető KSH-adatok szerint 2023 első kilenc hónapjában az átlagos bruttó bér 557 ezer forintot tett ki. A minimálbérnél alkalmazott 15 százalékos emelést feltételezve ebből 640 550 forintos bruttó lehet jövőre, a garantált bérminimumos 10 százalékos plusz esetében pedig 612 700 forint várható. 

Az Mfor most frissített, 2024-es bérkalkulátora szerint a 640 550 forintos bruttó fizetés - kedvezmények nélkül - majdnem 426 ezer forintos nettó bért jelentene. A társasdalombiztosítási járulék 118 502 forintra, a személyi jövedelem adó (szja) összege pedig több mint 96 ezer forintra jön ki. Persze a munkáltatónak további 83 ezer forintot kell szoclális hozzájárulási adóként fizetnie. Így a teljes költsége több mint 723 ezer forint lesz egy átlagbéres dolgozónál. 

Bruttóból nettó. Fotó: MTI
Bruttóból nettó. Fotó: MTI

A 10 százalékos emelésből adódó 612 700 forint - szintén a különböző kedvezményeket kihagyva - 447 ezer forintot valamivel meghaladó nettóhoz elég. Ebben az esetben társadalom-biztosítási járulék 113 ezer forint feletti összeget jelent, a szja-ra pedig közel 92 ezer forint megy el. Az a munkaadó, aki ennyiért foglalkoztat majd valakit 2024-ben, összesen 692 351 forintos kiadással számolhat.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!