„Elnémult a mikrofon. Elment az ember, a legfeketébb hangú fehér énekes, aki mankóra támaszkodva is óriás volt a színpadon” – olvasható a posztban, amelyben azt kérik mindenkitől, adjanak időt a családnak „felfogni a felfoghatatlant.”
Deák Gyula 1948. november 8-án született Budapesten. Egy focizás közben szerzett sérülés után bal lábát 11 évesen amputálni kellett. A műtétkor ugyanis egy orvosi műhiba miatt elzáródott a combi visszere, ettől pedig ödémát kapott – írja a Telex.
A kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte pályafutását, majd később mint dzsesszénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd zenekarokban énekelt, első komolyabb együttese a Syrius volt. 1979 nyaráig vendégként lépett fel a Hobo Blues Banddel, később viszont állandó tagja lett a zenekarnak.
Filmszerepet kapott az 1981-es Kopaszkutya című Szomjas György filmben is, aminek zenei anyaga csak tizenkét évvel később jelenhetett meg lemezen. 1983-ban még szélesebb ismertségre tett szert Torda táltosának szerepében a Szörényi Levente–Bródy János rockoperában, az István, a királyban.
1983-ban kezdte el szólópályáját: Rossz vér címmel jelent meg első szólólemeze. 1984-ben a Budapest Sportcsarnokban Chuck Berryvel közösen lépett fel, aki így vélekedett róla: „Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.”
1986-ban a Mindhalálig blues című albummal jelentkezett, és megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral (a P. Mobil és a P. Box egykori tagjával). Egy évvel később, 1987-ben a Deák Bill Blues Band frontembere lett, amivel Dániában és az egykori Nyugat-Németországban is fellépett. Utolsó szólólemeze 2009-ben jelent meg A Király meséi címmel.
„A magyar könnyűzenei életet gazdagító előadóművészi pályája, a magyar blues ikonikus alakjaként elért sikerei, évtizedek óta töretlenül népszerű […] művészi tevékenysége elismeréseként” 2022 márciusában megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést Áder János akkori államfőtől.
