„A magyar-lengyel kapcsolat új időszak előtt áll. A következő napokban magas szintű delegációval érkezünk Lengyelországba és közös célunk, hogy együttműködésünket új alapokra helyezzük” – írta közösségi média oldalán még hétfőn Orbán Anita külügyminiszter.
Hozzátette:
„Az új korszak új megközelítést kíván, ezért úgy döntöttem, hogy hazarendelem Magyarország varsói nagykövetét, mert a megújuló külpolitikai irányvonalat egy új személy tudja majd hitelesen és következetesen képviselni a következő időszakban.”
Magyar Péter miniszterelnököt Orbán Anita mellett Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter is elkíséri Lengyelországba, majd Ausztriába szintén. Kapitány azt írta, hogy két fontos partnerről, két komoly gazdasági kapcsolatról van szó.
„Lengyelországgal közel 38 milliós piac, Ausztriával pedig több mint 15 milliárd dolláros áruforgalom köt össze minket”
– fogalmazott.
A delegáció tagja lesz Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter is. A várható programról Vitézy azt írta, hogy először Lengyelországba látogatnak, majd csütörtökön Ausztriába utaznak, hogy onnan vonattal jöjjenek vissza Budapestre.
Miniszterként a GYSEV körüli elmérgesedett helyzet rendezésétől kezdve az európai gyorsvasúti hálózat fejlesztéséig fog tárgyalásokat folytatni. Ezekben a kérdésekben minél szorosabb régiós együttműködésre törekszik majd.
„Lengyelország és Ausztria évente mintegy 700 milliárd forintnak megfelelő összeget fordít vasútfejlesztésre, Magyarországon tavaly ez az összeg alig haladta meg a húszmilliárd forintot. Ott vasutat fejlesztenek, nálunk pedig vasútvonalakat zártak be az utóbbi években. Ezen a hozzáálláson kell és fogunk is változtatni” – írta.

