2p

Az árrés a román hatóságokat is izgatja. 

A termékek árrésének feltüntetésére kötelezné a kereskedőket Romániában az ottani fogyasztóvédelmi hatóság (ANCP). A vállalkozók háborognak – írja laptásrunk, a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár a Maszol.ro magyar nyelvű erdélyi hírportálra hivatkozva.

A rendelettervezet szerint a kereskedőknek a beszerzési árhoz viszonyított árrést kell felcímkézniük a termékre vagy kiírniuk az eladási ár mellé a polcokon. Emellett az online üzleteknek is fel kell tüntetniük az árréseiket. Az Európai Unión kívüli országokból származó termékek esetében, ha azt közvetítőnek vagy forgalmazóknak adják át, az átláthatóság érdekében közölni kell az importárat. Az uniós piacról származó termékek esetében az első forgalmazó árát kell közölni. A rendelet indoklása szerint az üzleti vagy szakmai titok nem írhatja felül a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó kötelezettséget. Az kis- és középvállalkozók országos szervezetének alelnöke, Feliciu Paraschiv ugyanakkor áremelkedést jósol. Szerinte elsősorban a kiskereskedők kerülhetnek majd hátrányba, mert az árrés elárulása rontja piaci alkuhelyzetüket. A Concordia munkáltatói szövetség jelezte, hogy sok kereskedő több tíz ezer termékkel dolgozik, amelyek árrése folyamatosan változik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!