2p

Mától újból elérhető a lakossági távhőpályázat.

A keretösszeg 4,1 milliárd forintos megemelésének köszönhetően ismét jelentkezhetnek a társasházak és lakásszövetkezetek a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelését támogató kiírásra – közölte az Energiaügyi Minisztérium.

Az eredetileg 5 milliárd forintos forrásmennyiség kimerülése miatt a lehetőséget tavaly novemberben fel kellett függeszteni. A keretemelés jóvoltából a pályázatot ma 10 órától újra megnyitják.

Az első körben több mint 900 társasház jelezte együttesen 7,6 milliárd forintos támogatási igényét, kétharmaduk számára már megítélték az állami hozzájárulást. A korábban kimaradtaknak csak abban az esetben kell előző pályázatukat visszavonniuk és módosítva ismét benyújtaniuk, ha a tervezett beruházás paraméterei megváltoztak. A bevont többletforrás lehetővé teszi újonnan csatlakozók bekapcsolódását is.

A radiátorra szerelt költségmegosztók az épület teljes fűtési költségét a hőleadás alapján arányosan osztják szét a lakók között. Az új megoldás az alapterület- vagy légköbméter-alapú felosztáshoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé. A támogatott fejlesztések tudatosabb energiafelhasználáshoz segíthetik a távfűtött otthonban élőket, akik a pontosabb adatok ismeretében csökkenthetik rezsiterheiket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!