2p

Az ukrajnai háborúra hivatkozva.

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletében Orbán Viktor "az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek
magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében" kihirdetett veszélyhelyzetet 2023 júniusáig hosszabbította meg. A mostani veszélyhelyzetet kihirdető rendelet eredetileg november 1-jétől 30 napon keresztül lett volna hatályos, tehát november 30-áig tartott volna a veszélyhelyzet, ám a friss rendeletben a 30 napot rögzítő paragrafus helyére a következő passzus lép:

"Ez a rendelet a hatálybalépését követő 210. napon hatályát veszti."

Ha jól számoljuk, ez az eredeti november 1-jei dátummal indulva május végéig tolja ki a mostani veszélyhelyzet hatályát, és ezzel a kormány lehetőséget kap minden olyan, a veszélyhelyzetre hivatkozva meghozott rendelet és szabályozás érvényességének hasonló meghosszabbítására is. Korábban a veszélyhelyzeteket időtartamaát egyszerre csak 30 nappal lehetett meghosszabbítani, de egy nemrég elfogadott módosítás szerint már maximum 180 nappal is, ahányszor csak a kormány jónak látja. Ezzel az új jogával élt most a kormányfő, hiszen az eredeti kihirdetéshez képest pont a lehetséges maximummal, azaz 180 nappal toldotta meg a veszélyhelyzet időtartamát.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!