Az illetékes minisztériumok május végén közölték, hogy az addig ismert időpontban nem írják ki az új programot, arra június 3-tól nem lehetett pályázni.
Az eredeti tervek szerint a legfeljebb 6 millió forint összegű – ennek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes kölcsön – kedvezményre már június 3-ától lehetett volna pályázni, de az indulást elhalasztották.
Várhatóan már a jövő héten hétfőtől elérhető lesz a végleges pályázati kiírás, vagyis a pontos feltételeket a jövő héten az érdeklődők megismerhetik. Ugyanezen dátumtól lehetőség nyílik azon kivitelezők számára előregisztrálni, akik közül a beruházók választhatnak majd. Ugyanakkor a lakossági pályázat benyújtására ténylegesen július elsejétől lesz lehetőség.
Az otthonfelújítási támogatás 108 milliárd forintos keretösszegéből mintegy 20 ezer családi ház modernizálása finanszírozható.
A legfeljebb 6 millió forint összegű támogatásból 2,5-3,8 millió forint vissza nem térítendő támogatás, a maradék összeg pedig kamatmentes kölcsön. (A pontos arány függ az igénylők jövedelmétől, a régiótól és a korszerűsítés által elért energiamegtakarítástól is.)
A további részleteket megtalálja a Bankmonitor cikkében.