A Budapesti Közlekedési Központ később azt közölte, hogy a kiegészítő repülőtéri vonaljegy a BudapestGO applikáción belül az „Egyéb közlekedési jegyek” menüpont alatt lesz elérhető. Karácsony Gergely keddi bejegyzésében azt írta: október 1-től a Budapest-, Pest vármegye- vagy országbérlettel utazók mindössze két vonaljegy áráért, azaz 1000 forintért vehetik igénybe a 100E Repülőtéri Expresszt.
A kedvezményes kiegészítő jegy a BudapestGO alkalmazásban érhető el és papíralapú bérlettel is használható – tette hozzá.
A 14 év alattiak, a 65 év felettiek és a nyugdíjas bérlettel vagy MÁK-igazolvánnyal utazók továbbra is díjmentesen utazhatnak a járaton – közölte a főpolgármester.
Felszálláskor az utasoknak be kell mutatniuk az érvényes bérletüket, majd ezt követően tudják érvényesíteni a kiegészítő repülőtéri vonaljegyet – tették hozzá.
Az új jegytípus bevezetése mellett további változás, hogy október 1-jétől a nem bérlettel vásárolt 100E járatra érvényes vonaljegy ára 2200 forintról 2500 forintra emelkedik – tájékoztattak.
(MTI)