2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A későn érkező mentőket okolják egy fiatal magyar férfi haláláért Ausztriában. Az eset a ritkábban lakott területek sürgősségi egészségügyi ellátásának hiányosságaira terelte a figyelmet a Kronen Zeitung című osztrák lap pénteki jelentése szerint.

Az eset Altenmarkt és Admont helységek között, a Buchauer Sattel hágónál történt. A fiatal magyar férfi utasként utazott egy autóban; a sofőr azonnal megállt, amikor utasa rosszullétre panaszkodott – írta az osztrák újság.

Otto Marl, a liezeni vöröskereszt vezetője a sajtónak adott tájékoztatása alapján a mentőket azonnal riasztották, a sűrű köd miatt azonban a mentőhelikopter nem tudott leszállni. A helyszínre végül csak több mint negyven perc múlva érkezett meg a Rottenmannból riasztott gépkocsis sürgősségi egység.

A 19 éves férfin már nem tudtak segíteni, feltehetően szív- és érrendszeri elégtelenségben halt meg.

A Kronen Zeitung beszámolója szerint a helyi lakosok az eset kapcsán a sürgősségi orvosi ellátás hiányosságaira mutattak rá a ritkábban lakott területeken. „Ha Grazban vagy valamelyik nagyobb településen történt volna ilyesmi, a beteg feltehetően túlélte volna” - írja a lap a helyi lakosokat idézve.

Nem tudom megítélni, hogy egy gyorsabb ellátás segített volna-e. Az viszont tény, hogy a mentők riasztási lánca túl hosszú ideig tartott. Már évek óta figyelmeztetünk hasonló esetek veszélyére, de a döntéshozók mind ez idáig figyelmen kívül hagytak bennünket” – mondta Otto Marl. „Komoly ellátási problémákkal küzdünk” – jelentette ki a Kronen Zeitungnak.

Elmondása szerint a helikopter a rossz idő miatt gyakran nem tud leszállni, míg a gépkocsis mentés például a Wildalpeni régióból Rottenmannig akár egy órát is igénybe vehet. Marl szerint ez már súlyos, strukturális hiányosság.

Liezen járásban, amelynek területe nagyobb, mint Vorarlberg tartomány, jelenleg három mentőállomás működik: Rottenmannban, Schladmingban és Bad Ausseeben. Különösen Eisenstraße régióban súlyosak az ellátási nehézségek. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy 2026-tól bezárják a Waidhofen an der Ybbs-i mentőállomást, amit bírálnak is a szakemberek – számolt be a Kronen Zeitung.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!