A Tisza-kormány tagjai a hétvégén háromnapos, informális kihelyezett kormányülést tartottak Pilisszentkereszten, majd hétfőn rendkívüli üléssel folytatódott az Országgyűlés munkája.
Magyar Péter miniszterelnök a napirend előtt szólalt fel „Folytatjuk” címmel.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Mérföldkövek
Vasárnaphoz képest 50 napja tette le a miniszterelnöki esküt Magyar Péter, kedden pedig 7 hete lesz annak, hogy megalakult a Tisza-kormány – mondta el felszólalása elején a miniszterelnök, aki több eredményt is felsorolt ebből az időszakból.
Kiemelte, hogy még ezen a héten dönt a kormány a nehézsorsú gyermekek iskolakezdési támogatásának végleges változatáról, aminek az előkészítése már elkezdődött. A képviselői fizetések csökkentésével pedig a magyar állam 50 milliárd forintot spórol.
„Az ország ismét kiszámítható gazdaságpolitikát folytat, ismét bizalommal tekintenek hazánkra a nemzetközi befektetők és vállalkozók” – summázta a gazdasági eredményeket a miniszterelnök, hozzátéve, hogy „visszatértünk Európába.” Ennek a folyamatnak a részeként a kormányfő a jövő héten részt vesz az ankarai NATO-csúcson.
Magyar Péter kiemelte, hogy az európai uniós forrásoknak köszönhetően újraindulhat a magyar vasút- és közlekedési infrastruktúra, valamint az energiahálózat modernizálása, az egészségipari és környezetvédelmi beruházások, valamint a vállalkozások fejlesztése. Emellett kollégium- és bérlakásfejlesztési programról is beszélt.
Hőhullám
„Az elmúlt két évtized legsúlyosabb hőhulláma csapott le az országra és a neheze még előttünk van” – tért ki a kormányfő egy másik aktualitásra.
Tájékoztatása szerint a hétvégén 400 helyszínen 130 ezer liter ivóvizet osztottak szét. A kormány 3,6 milliárd forintot különített el azonnali klímafejlesztésekre (például a kórházi klímaberendezések felújítására – a szerk). Ezek a munkálatok részben befejeződtek, részben még zajlanak.
Szombaton, vasárnap és már ma is megdőlt a napi melegrekord. Magyar Péter elmondta, hogy mára és keddre a közszéfárban otthoni munkavégzést rendel el, ahol ez lehetséges.
„Minden munkáltatónak, ahol erre lehetőség van, biztosítani kell a távmunkát. Ahol pedig nem, ott gondoskodni kell a megfelelő védőitalról, pihenőidőről és klimatizált munkakörnyezetről. Javasoljuk, hogy a kültéri munkavégzést ütemezzék át.” Hozzátette, hogy minden templom, közintézmény nyissa meg a kapuit a lakosság előtt a következő két napban.
Magyar Péter szerint kár, hogy nem volt nyilvános a kormányülés
„Lassíts Péter, nem hajt a tatár, ezt gyakran mondják nekem” – folytatta a miniszterelnök. Majd meg is válaszolta a felvetést. „De, hajt. A bukott Orbán-kormány elrabolt 16 évet, amit, ha visszaadni nem is tudunk, de tartozunk azzal a magyar embereknek, hogy a továbbiakban ne vesztegessünk el egyetlen órát sem.”
„Magyarország olyan, mint egy katasztrófa sújtotta terület, jó lelkiismerettel vethető össze a tatárjárással” – fogalmazott a kormányfő.
A hétvégi, háromnapos informális kormányülésen a Magyarország következő éveit meghatározó stratégiai ügyekről tárgyaltak a miniszterek. Áttekintették a magyar gazdaság újraindításának feltételeit, a kiemelt beruházások sorsát, az átvilágítások első eredményeit, a költségvetést, emellett külpolitikáról és az illegális migrációról is szó volt.
„Sajnálom, hogy ez a kormányülés nem volt nyilvános. Mert ha a magyar emberek végighallgatták volna ugyanazokat az elemzéseket, amik arról szóltak, hogy mit hagyott maga után a bukott Fidesz, ugyanazt a megrázkódtatást élték volna át, mint mi”.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „sokkoló állapotban” találták a magyar költségvetést. Annak összeállítását orosz rulettként minősítette és vállalhatatlannak nevezte.
„Éveken keresztül tudatosan, számítóan, mérhetetlen felelőtlenséggel hazudtak, csaltak. Tudták, hogy a számok nem igazak. A költségvetés bevételi oldalát olyan uniós forrásokra építették, amikhez Magyarország bizonyosan nem juthat hozzá, nincs fedezet a vállalt kiadások mögött. Az állami beruházások valódi költségeit elrejtették” – tette hozzá a kormányfő.
„Az Önök gyurcsányi pillanata évtizedekig tartott.”
A költségvetés számai
Az Orbán-kormány hivatalosan először GDP-arányosan 3,7 majd 5 százalékos költségvetési hiánnyal számolt 2026-ban. Áprilisban Magyar Péter szerint a belső apparátus már látta, hogy 6,8 százalékos lehet a deficit.
„Ha a Tisza nem hozná haza az uniós ezermilliárdokat, a valódi költségvetési hiány a GDP 8,3 százalékát közelítené. Ez 7650 milliárd forint. Délibábokra, hazugságokra alapították a költségvetést, hogy az elszálló hiányt a Tisza kormánynak és a magyar embereknek kelljen visszafizetni” – tette hozzá Magyar Péter. Az új, módosított költségvetés 2026 nyár végén, ősz elején kerülhet az Országgyűlés elé.
„Az Orbán-kormány azon dolgozott, hogy szándékosan megkárosítsa a saját hazáját. Magánkézre játszották az állam stratégiai cégeit, amiket ráadásul a haveri cégeknek nyújtott hitelekből és hitelgaranciákból a magyar emberekkel fizettettek ki. Ilyenre tényleg nem volt példa a rendszerváltás óta” – fogalmazott a miniszterelnök.
Aki külön kiemelte a Lázár János volt építési és közlekedési miniszter által végzett „pusztítást,” valamint a Hankó Balázs volt kulturális tárcavezető nevéhez fűződően a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kifizetéseit.
Ahogy már korábban a közösségi oldalán jelezte, hogy Magyar Péter ismét felszólította az augusztus 31-ig megszüntetésre kerülő közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumait, hogy tartózkodjanak az alapítványok részére juttatott állami vagyon értékét, összetételét vagy tulajdonjogát érintő bármely döntés meghozatalától, kötelezettségvállalástól, szerződések megkötésétől vagy bármely más jognyilatkozat megtételétől.
Ellenkező esetben büntetőjogi és polgári felelősségre vonással nézhetnek szembe.
Alaptörvény-módosítás, új alkotmány
Az Alaptörvény 17. módosítása Magyar Péter szerint lebontja azokat a politika és jogi falakat, amik eddig megakadályozták a tényleges felelősségre vonást.
Szombaton lezárult az Alaptörvény újabb módosításának társadalmi véleményezése. „23 ezer magyar ember küldte el véleményét konkrét javaslatait, 0 forint közpénzből. A beérkezett vélemények 95 százaléka támogatja az Alaptörvény módosítását”.
Sokan további szigorítást szeretnének, például, hogy a mandátumkorlátot terjesszék ki más közjogi tisztségviselőkre is. Magyar Péter azt ígérte, hogy minden véleményt feldolgoznak, nyilvánosságra hoznak és csak ez után, de várhatóan hamarosan hoz majd a kormány végső döntést a kérdésben.
Most viszont még nem egy új alkotmányt írnak. annak a folyamata csak az Alaptörvény 17. módosítása után indulhat el. „Ez egy történelmi folyamat lesz, aminek a végén Magyarországnak először lehet olyan alkotmánya, amit egy egész nemzet el fog tudni fogadni a sajátjának, és nem egy politikai oldal ír.”
Magyar Péter azt ígérte, hogy bevonják majd a társadalmi párbeszédbe a jogi, történeti, gazdasági és társadalomtudományi élet képviselőit, civil szervezeteket, önkormányzatokat és olyan közösségeket, amelyeknek különösen fontos az alkotmányos védelme. Majd a végső szót egy országos népszavazáson szintén a magyar emberek fogják kimondani.
Holnapig lehet véleményezni a Nemzeti Vagyon-visszaszerzés és Védelmi Hivatalról szóló törvénytervezetet. Eddig 16 ezer konkrét észrevétel érkezett, „az emberek hatalmas többsége támogatja a közvagyon visszaszerzését, a Tisztítótűz Művelet minél gyorsabb és szigorúbb elindítását” – zárta felszólalását a miniszterelnök.
Gulyás Gergely: nem fér bele, hogy a miniszterelnök folyton becsületsértést követ el
A Fidesz frakcióvezetője, Gulyás Gergely felszólalásában Magyar Péterrel ellentétben bírálta a Tisza-kormány első 50 napját.
„A helyzet nem rózsás, természetesen 50 nap telt el, az emberek többsége kormányváltást akart, nyár van és foci-vb van, de amit tesznek az ellentétes azzal, ami az alkotmányos demokráciával történhet”
– mondta Gulyás Gergely, akit Magyar Péter egy „Hajrá, Gergő” odaszólással bátorított a felszólalása elején.
Gulyás szerint nem fér bele, hogy a miniszterelnök minden egyes felszólalásával valamilyen becsületsértést követ el az előző miniszterelnökkel szemben. Majd az előző kormány eredményeit kezdte el sorolni.
A frakcióvezető arról beszélt, hogy eddig a magyar állam nem volt megrendelője különböző büntetőeljárásoknak, de most Magyar Péter mondja meg, hogy szerinte kit kellene letartóztatni és ki ellen kellene eljárást indítani. „Ilyet legitim demokráciában eddig sehol nem alkalmaztak” – mondta.
Gulyás Gergely hozzátette: most azt látják, hogy a Tisza az ígéreteivel ellentétes döntéseket hoz. „Az EU-s pénzeknek örülünk, az Magyarországnak jár, de a pénzt az ország akkor is megkapta volna, ha mi maradunk kormányon” – fogalmazott.
Rétvári Bence: stabil a költségvetés
Rétvári Bence a KDNP frakcióvezetője pedig arról beszélt, hogy stabil lábakon áll a költségvetés.
Teljes mértékben cáfolta azt, amit Magyar Péter mondott a gazdaság állapotáról, majd ő is elkezdte sorolni, hogy milyen intézkedéseket hajtottak végre az elmúlt években.
Szerinte óriási ellentmondás, hogy a miniszterelnök a hiányzó költségvetésről beszél, majd azt mondja, hogy szeptembertől milyen jóléti intézkedéseket vezetnek be. Eközben olyan intézkedéseket hoztak, amik a multiknak jók, és nem az embereknek.

