2p

Újabb vonalbezárások jönnek Vitézy szerint.

Vitézy Dávid szerint újabb vonalbezárásokat vetít előre az a törvényjavaslat, amelyet formailag Semjén Zsolt, előadóként azonban Lázár János nyújtott be az Országgyűlésnek.

"Két ponton is látszik, hogy további vidéki vasútvonalak bezárását készíti elő Lázár János. Egyrészt a törvénybe bekerülne, hogy 'ha a vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató által végzett személyszállítási közszolgáltatás műszaki okból vasúti járművel nem látható el', akkor egyes vasúti szabályokat már nem kell alkalmazni.
Ez nyilván a már bezárt vonalak esetében már mindegy, tehát a törvénymódosítás további vonalbezárásokat vetít előre.

De ennél közvetlenebbül is látszik a szándék: a törvényjavaslat kimondaná, hogy minden relációban csak egyféle közlekedési móddal, a törvény szava járása szerint “a leghatékonyabb közlekedési móddal” látná el a jövőben a közszolgáltatást az állam. Nem is tagadja a törvényjavaslat, hogy ezzel jelentős szolgáltatáscsökkentést készít elő, szó szerint ezt írja: 'Nem szűnhet meg olyan vonat és busz közötti párhuzamosság, ahol a párhuzamosság megszüntetése 50%-nál nagyobb mértékű eljutási idő növekedést jelentene.'

Tehát, ha a vasútvonal bezárása miatt “csak„ másfélszeresére nő majd az eljutási idő, az még Lázár Jánosnak rendben van”

- írja a Lázárral rendeszeres közösségi médiás szócsatákat bonyolító Vitézy Dávid, aki szerint a javaslat járatriktításoknak is megágyaz:

"Járatritkítás: csökkentené a minimális szolgáltatási szintet a törvényjavaslat, így ezen túl már csak napi 2 (azaz kettő!) járatnak kell majd közlekednie:
- a járásközpont és a vármegyeszékhely között,
- a szomszédos vármegyeszékhelyek között, valamint
- Budapest és a vármegyeszékhelyek között."

 

A politikus végezetül arra kéri a parlamenti képviselőket, hogy mondjanak nemet ezekre a tervekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!