A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni – közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel. Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) – aki az MNB-alapítványi botrány miatt börtönben ülő Matolcsy György volt jegybankelnök rokona – tájékoztatása szerint Kecskemét gazdálkodásában változatlanul az intézmények és a közszolgáltatások stabil működtetése az elsődleges szempont.
Közölte: az előzetes szakértői becslések alapján a szolidaritási hozzájárulás számításának módosítása mintegy egymilliárd forinttal, az ideihez képest 13,65 százalékkal csökkentheti Kecskemét jövő évi befizetési kötelezettségét. Ez érzékelhető könnyebbséget jelent, ugyanakkor a hozzájárulás továbbra is jelentős forrást von el a városi feladatok ellátásától.
A városvezető kiemelte: a polgármesteri hivatal működéséhez nyújtott állami támogatás emelése többletforrást jelent, a szünidei gyermekétkeztetés fajlagos támogatása pedig több mint a duplájára emelkedik. E két kivételtől eltekintve azonban az önkormányzatot megillető működési, köznevelési, szociális és gyermekjóléti fajlagos támogatások összegei nem nőnek a 2026. évi szinthez képest, még az infláció mértékével sem.
A helyi közösségi közlekedés támogatására tervezett, országosan tízmilliárd forintos keretből pályázati úton lehet majd vissza nem térítendő támogatást igényelni, amellyel a városházán a tömegközlekedés finanszírozásához és a bérek kiegészítéséhez remélnek kiegészítő forrásokat. Ennek tényleges pénzügyi hatása a pályázati feltételek és az elbírálás ismeretében ítélhető majd meg – ismertette Szemereyné Pataki Klaudia.
Rámutatott: a várható könnyítések segíthetnék a működés finanszírozását, de önmagukban nem oldanák fel a város költségvetési korlátait, a tényleges mozgásteret a bevételek és a kiadási kötelezettségek együttes alakulása határozza meg.
Hozzátette: az idei költségvetési egyensúly fenntartására, a visszaeső helyi adóbevételek pótlására és a fejlesztések kiegészítésére felvett fejlesztési hitelt a kormány jóváhagyta, így az még az év hátralévő részében felhasználható. Az autóipar élénkülése ugyanakkor bizakodásra ad okot, a szektorból származó helyi adóbevételek a következő évektől várhatóan jelentősen emelkednek majd – vetítette előre a polgármester.

