2p

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

Az Országgyűlés elfogadta a rezsivédelmi költségvetés módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét, ezzel biztosítva, hogy minden magyar család továbbra is a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztás mértékéig - írta lapunknak a Pénzügyminisztérium.

A szaktárca sokadszor ismételgette a közleményében:

"az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika energiaár-robbanást és soha nem látott szankciós inflációt szabadított Európára. Ennek negatív hatásai Magyarországot is kihívások elé állítják, a kormánynak pedig cselekednie kellett annak érdekében, hogy Magyarország ebből a válságból is győztesen kerüljön ki. A kormány számára a veszélyek korában is a családok, a nyugdíjasok, a gazdaság és a munkahelyek védelme a legfőbb prioritás. Ennek szellemében a kormány módosította a 2023. évi költségvetést, melyet az Országgyűlés is elfogadott."

A miniztprium szerint a kormány a Rezsivédelmi Alap korábbi, 670 milliárd forintos keretét közel négyszeresére, 2580 milliárd forintra emelte. Az Alap így garantálja, hogy az átlagfogyasztásig 2023-ban is biztosítottak legyenek a rezsicsökkentett árak. A támogatásból a családokon kívül a vállalkozások, az állami intézmények és az önkormányzatok is részesülnek. Az Országgyűlés által megvitatott költségvetési törvényjavaslatot a ház 131 igen és 54 nem szavazattal elfogadta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!