2p

Kötelező lesz feltüntetni, ha egy termék kiszerelést vált. Például kisebb lesz a tömege. 

"Legrammozás", zsugorfláció", "zsugorinfláció", "lopakodó áremelés" - egyebek mellett ezekkel lehet jellemezni azt, amikor az élelmiszer-gyártók és a -kereskedők egymással karöltve vagy külön-külön kisebb kiszerelésre váltanak. Ez azonban nem mindig jelenik meg az árakban, vagyis utóbbiak nem mindig mennek lejjebb vagy nem annyival, amennyivel indokolt lenne.

Mennyit, mennyiért? Fotó: Depositphotos
Mennyit, mennyiért? Fotó: Depositphotos

A keddi Magyar Közlönyben megjelent az a jogszabály, amely ennek a magatartásnak próbálja meg elejét venni azzal, hogy az 1 milliárd forintnál nagyobb bevételű boltoknak jelenziük kell, ha egy előrecsomagolt termék kiszerelése változik, mondjuk csökken - derül ki a Buksza blog a Privátbankáron megjelent cikkéből

Közepesen rugalmas jogi nyelven így szól a legfontosabb szabály:

Ha egy adott termék esetén, a 2020. január 1. és 2023. július 1. között a gyártó által gyártottakhoz képest új, kisebb – így különösen kisebb tömegű vagy térfogatú – kiszerelési egység kerül forgalomba hozatalra, a  kereskedő köteles a termék kereskedő általi forgalmazásának megkezdésétől számított 2 hónapig az érintett termék kapcsán feltüntetni a  kiszerelés változására utaló és a  kereskedelemért felelős miniszter által meghatározott tartalmú és formájú figyelemfelhívó tájékoztatást.

A gyakorlatban ezt azt jelenti, bármelyik termék esetében a 2020-tól 2023 közepéig terjedő időszakban árult kiszerelés a kiindulópont. Ha ehhez képest változik egy termék térfogata vagy tömege, akkor azt az adott üzletnek közölnie kell a vásárlókkal. A tájékoztatásnak pedig két hónapig fel kell tüntetni. 

(A Buksza a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor és Privátbankár mindennapi pénzügyekkel és kiskereskedelemmel foglalkozó szerkesztőségi blogja.) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!