3p

A III. kerületi Mocsáros dűlőn nem akar lakóparkot a helyi önkormányzat, hiába állítja ezt a fővárosi ellenzéki Fidesz-képviselőcsoport.

A Mocsáros nevű, helyi jelentőségű védett terület bővítéséről alakult ki vita a fővárosi Fidesz és az ellenzéki polgármesterek között: a kormánypártiak azért aggódnak, mert nem az egész területből lett természetvédelmi terület, 13 hektárt kihagytak. Karácsonyék szerint nem véletlen: oda a vádakkal ellentétben nem lakóparkot, hanem rekreációs közparkot szeretnének - adta hírül a Telex.

Közpark lesz, nem lakópark.
Közpark lesz, nem lakópark.
Fotó: Fotó: Depositphotos

Az előterjesztéssel kapcsolatban Hassay Zsófia a Fidesz képviselője arról beszélt, hogy ez a terület a korábban már védetté nyilvánított Mocsáros természetvédelmi terület kiterjesztését tartalmazza, a 24 hektárt bővítik ki a 51 hektárral. A Fidesz-frakció szerint itt nem szabadott volna megállni, mert van egy 13 hektáros terület, amit szintén védetté kellene nyilvánítani. Azt kérte, hogy területet egyben kezeljék, ne szakítsanak ki belőle egyetlen hektárt sem. Szerinte korábban látni lehetett a főváros látványterveit, ebben állítása szerint egy hatalmas lakópark volt - idézte őt a lap.

A tudósítás szerint Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, arról beszélt, hogy 2018-ban azért kellett elrendelni változtatási tilalmat, mert az előző városvezetés be akarta építtetni a területet. A mostani terveknek szerinte az a lényege, hogy aki most ezt a területet használja az találhat „neki megfelelő lehetőséget”, miközben 50 hektárral növelik a természetvédelmi területet. Hozzátette: a tervekért köszönet illeti a fővárost, mert egy uniós pályázattal pénzt kaptak arra, hogy rendezzék a természetvédelmivé minősített területet. További kérdésekre szerinte választ ad Bardóczi Sándor közleménye.

Bardóczi arról írt, hogy helyi választási kampány részeként azt híresztelik: a főváros nem akarja az egész Mocsáros területét természetvédelmi területté nyilvánítani. Leírta, hogy ez természetesen nem igaz, a kifogásolt 13 hektárt már 2021-ben átminősítették közparki területfelhasználásba, azaz beépítésre nem szánt terület lett. Részletesen leírta, hogy miért maradt ki ez a terület: egyrészt nincs védendő érték, másrészt természetvédelmi területen közösségi tereket nem lehet létrehozni, de még csak kutyákat sem szabad sétáltatni. Ilyen tervei pedig vannak a fővárosnak ezen a 13 hektáron.

Az előterjesztést végül 19 igen szavazattal elfogadták, a fideszes képviselők nem nyomtak semmilyen gombot - írta a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!