A katasztrófavédelem és az állami szervek teljes erőbedobással folytatják a mentési, rehabilitációs munkát – számol be róla a Telex.
A Fülöp-szigeteki Vulkanológiai és Szeizmológiai Intézet kezdetben 6,7-esnek jelezte a rengést, majd 6,9-esre módosította. A rengés helyi idő szerint 21 óra 59 perckor történt, körülbelül 5-10 kilométer mélyen, 19 kilométerre északkeletre Bogo várostól. Több utórengést is regisztráltak, a legerősebb 6-os magnitúdójú volt.
Fotó: MTI
A földrengés az úgynevezett Csendes-óceáni „Tűzgyűrű” térségében történt, amely szeizmikus és vulkáni aktivitás tekintetében is kiemelten veszélyes. A regionális katasztrófavédelmi iroda jelentése szerint a legtöbb haláleset Bogo városában, illetve az epicentrum közelében lévő helyeken következett be: a városban legalább 30 áldozat, San Remigio településen 22, Medellinben 10, Tabuelanban pedig egy halott volt.
Cebu tartomány helyi vezetése katasztrófahelyzetet hirdetett, ami lehetővé teszi a gyors kormányzati és önkormányzati beavatkozást, segélyalapok felszabadítását, valamint az alapvető árucikkek árának befagyasztását a károsultak védelme érdekében.
A Fülöp-szigeteki kormányzat és az elnök, Ferdinand Marcos Jr. biztosította a lakosságot a gyors segítségnyújtásról, és részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjai felé.