1p

A Fidesz-frakció szerint semmi újat sem tudtunk meg a miniszterelnöktől.

„Magyar Péter mai sajtótájékoztatója csak egy újabb Facebook-esemény volt. Ezen a sajtótájékoztatón sem tudtunk meg semmi újat. K. Endre kegyelmi kérvényét az akkori igazságügyi miniszter nem támogatta, de a köztársasági elnök döntését követően mégis ellenjegyezte. A kormány tagjai a kegyelmi ügyről annak kirobbanásakor, 2024 februárjában értesültek. Felháborodásunkat jól mutatta, hogy a kormány egyetértett az érintettek lemondásával” – így reagált a Fidesz-frakció arra, hogy Magyar Péter miniszterelnök kedden nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dossziéjának egy részét.

A Fidesz reakciójával ellentétben a dokumentumból először derült ki a nyilvánosság felé, hogy Varga Judit nem javasolt kegyelmet K. Endrének, Novák Katalin azonban megváltoztatta a döntést. Ezt eddig senki sem árulta el – írja a Telex. Az is kiderült a dokumentumból, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása miatt a Sándor-palota kérte az ügymenet felgyorsítását.

Magyar Péter bejelentéseiről a kegyelmi botránnyal kapcsolatban ebben a tudósításunkban olvashatnak:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!