2p

A 444 megpróbálta megszólaltatni Sulyok Tamást, amikor az államfő elment Óbudára, hogy a gyermekotthonként is funkcionáló Csalogány óvodában és iskolában ajándékokat adjon át.

A Sándor-palota sajtóosztályának egyik munkatársa közölte azonban, hogy az esemény nem sajtónyilvános, írják meg kérdéseiket és „az elnök úr megválaszolja”. A 444 a kérdéseket és válaszokat teljes terjedelemben közli.

Sulyok Tamás Magyar Péterék gyermekvédelmi tüntetéséről:

A politikai véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezés jogának gyakorlása a működő demokrácia és a jogállam része, amíg alkotmányos kereteken belül történik.

A december 11-én a Sándor Palota által kiadott sajtóközleményben Sulyok Tamás arról ír, hogy a gyermekekkel szembeni bűncselekmények elítélésében, az elkövetők súlyos megbüntetésének szükségességében nemzeti egyetértés van. A 444 azt kérdezte, hogy az elmúlt hetek híreit látva mit gondol Sulyok Tamás, kinek a felelőssége, hogy nem sikerült megóvni az állami gondozásban vagy javítóintézetekben lévő gyerekeket és fiatalokat?

A válasz:

A kiadott államfői közlemény ezzel összefüggésben megfogalmazta: “a gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó intézményeket, az azokat fenntartó és felügyelő – állami és nem állami – szerveket, valamint az ott dolgozókat és döntéshozókat ugyanakkor minden szinten szigorú szakmai és jogi felelősség terheli, amelynek érvényesítésére a magyar jogrendben rendelkezésre állnak és rendeltetésszerűen működnek a megfelelő eszközök.

Ezek alkalmazásával minden esetben az érintett szakpolitikai szervek és hatóságok feladata, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a bűncselekmények alapos kivizsgálása, kellő súlyú szankcionálása és – legfőképpen – hatékony megelőzése megtörténjen.“

Közben mi is beszámoltunk arról, hogy újabb gyanúsítottja van a Szőlő utcai ügynek, akiknek a száma már kilencre emelkedett.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!