Nem marad el a HÉV-flotta megújulása a tév- és rémhírekkel szemben, a kormány sem a célból, sem a céldátumból nem enged: az évtized végéig új pályán, új járművekkel közlekedhetnek majd a szentendrei HÉV utasai. Először a H5 HÉV-et újítjuk meg, aztán sorban a többit – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütörtökön az MTI-vel.
Közölték: a most gyártói ajánlat nélkül lezárult közbeszerzési eljárás ezt egyáltalán nem akadályozza meg. „Módosított feltételekkel a lehető legrövidebb időn belül újabb tendert írunk ki, amelynek fedezetét akár hazai forrásokból is biztosítjuk” – írták.
„A szigorú időkorláttal felhasználható uniós forrásokról sem mondunk le: már vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy ezeket a forrásokat milyen más, fontos közlekedésfejlesztési cél teljesítéséhez rendelhetjük hozzá. 1300 milliárd forint értékben indultak és indulnak vasútiinfrastruktúra-fejlesztések az országban, a megmaradt forrásnak tehát bőven van másik helye, ahol az uniós szabályoknak megfelelően a magyar pályahálózat fejlesztésébe tudjuk fektetni”
- fogalmazott a tárca.
A tender eredménye az utasokat tehát sem rövid-, sem hosszabb távon nem érinti, hiszen az új járművek beszerzéséig a HÉV üzemeltetése továbbra is biztosított, 2030-ig pedig minden kitűzött HÉV-fejlesztést végrehajtunk – hangsúlyozta az ÉKM.
