Rövidesen 750 tonna súlyú, 100 méter hosszúságú, 6 méter szélességű és 5,4 méter magasságú járműszerelvény gördül 2x20 tengelyen a magyar közutakon – írja közleményében a Magyar Közút.
A Marosnémeti (Mintiai) hőerőmű megvalósításához szükséges berendezések szállításának tervezését már több mint egy éve kezdték el a Felbermayr Transport- und Hebetechnik GmbH & Co KG német, osztrák, román és magyar szakemberei. Az extrém, mondhatni, gigantikus méretű szállítmány útvonala hazánkat is érinti.
Európa legnagyobb hőerőművéhez egy 380 tonnás generátort szállítanak, amely Amerikából érkezett hajón, majd a Dunán és a Tiszán úsztatták fel a Szeged Tápé réti komp kikötőig. Ezt követően február 14-én, reggel kezdi meg a közel 300 km-es közúti utazását a célállomásig.
A szállítmány a magyar közutakon több napon keresztül összesen 44 km hosszú távolságot tesz meg. Az út első szakaszában a Tisza parttól a 43-as főút és a 430-as főút csomópontjáig egy 471 tonna össztömegű SPMT (Self Propelled Modular Transporter) jármű közlekedik, 12 tengelyen. A csomópontnál a rakományt külön erre a célra kialakított átrakó helyen egy másik, konzolos járműre szerelik át, így éri majd el a járműszerelvény a rekordnak számító 720 tonnás össztömeget, 100 méter hosszúságot, 6 méter szélességet és 5,4 méter magasságot, 2x20 tengelyen. Ezt követően február 20-án a gigaszerelvény néhány óra alatt jut el a Nagylaki határátkelőhelyig, ahol elhagyja Magyarország területét és további egy hét alatt ér a 245 km-re fekvő Marosnémeti (Mintiai) hőerőműbe.